Belföld

“Tökéletlen kormány, nincs alternatívája”

Másfél éves az Orbán-kormány. Dumagyűjtemény.

Másfél éve lépett hivatalba a második Orbán-kormány. Megítélése változatos, ellentmondásos – a jellemzésekből közlünk egy csokorra valót.

 

Van itt egy kormány, amely tíz-, közvetve pedig tizenötmillió ember sorsáról dönt olyan támogatottsággal, amely egy elődjének sem adatott meg.

Nagy Anna kormányszóvivő (Heti Válasz, 2010. június 3.)

 

Hatalmas dolognak tartom, hogy az Orbán-kormánynak nem kell egyezkednie az ellenzékkel, és kényszerű kompromisszumokat kötnie.

Boross Péter volt miniszterelnök (Magyar Nemzet, 2010. június 5.)


Fotó: MTI / Földi Imre

A második Orbán-kormány az első a rendszerváltás történetében, amelynek nem kell azzal kezdenie pályafutását, hogy lényegesen korrigálja elődje túlköltekezését.

Petschnig Mária Zita közgazdász (Népszava, 2010. június 24.)

 

A második Orbán-kormány mögött alkotmánymódosításra, új alkotmány meghozatalára is feljogosító többség van.

Nagy Attila Tibor politológus (Népszava, 2010. július 13.)

 

Szerintem az emberek nem egy második Orbán-kormányra szavaztak, hanem egy új Orbán-kormányra.

Lázár János Fidesz-politikus (Origo.hu, 2010. július 19.)

 

Egy ellenzéki politikus alig-alig mondhatja el kritikáját a kormányról fújolás, közbekiabálás nélkül.

Zakó László Jobbik-politikus az országgyűlési hangulatról (Zalai Hírlap, 2010. augusztus 11.)

 

A Fidesz-kormány pillanatok alatt lehozta a csillagokat az égből.

Gazda Albert újságíró (Hírszerző.hu, 2010. szeptember 7.)

 

A legnagyobb bűne az Orbán-kormánynak nem is a rossz gazdaságpolitika, hanem a rossz kommunikáció.

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter (Mozgó Világ, 2010/9.)


Fotó: Kummer János

Magyarországnak két kormánya volt (van), amely nem készít jegyzőkönyvet. Az első és a második Orbán-kabinet.

Debreczeni József közíró (168 Óra, 2010. szeptember 16.)

 

A jelek szerint a kormány nemcsak katasztrófahelyzetben, de békeidőben is államosít.

Nagy B. György újságíró (Hetek, 2010. október 15.)

 

Úgy látszik, ennek a kormánynak sincs jobb ötlete, mint a fűnyíró.

Pataky Péter szakszervezeti vezető (Magyar Rádió, 2010. november 1.)

 

A kormány bőségesen él a közvetett megszorítások eszközével.

Tölgyessy Péter alkotmányjogász (Magyar Rádió, 2010. november 8.)

 

A kormány alulról vesz el, és fentre oszt.

Scheiring Gábor LMP-politikus (Dunaújvárosi Hírlap, 2010. november 16.)

 

Az Orbán-kormány szavatossági ideje eddig tartott. Lejárt.

Petschnig Mária Zita közgazdász a magánnyugdíj-pénzárak elleni támadásról (Galamus.hu, 2010. november 29.)

 

A jelenlegi kormányzat hetyke és hepciáskodó.

Závada Pál író (168 Óra, 2010. december 9.)

 

Nem volt Magyarországon Kádár óta olyan kormány, amely ennyire idegesen fogadta volna, hogy nem uralja a teljes nyilvánosságot.

Tóta W. Árpád újságíró (Index.hu, 2010. december 28.)

 

Nehezen érthető, hogy egy ekkora többségű kormánynak miért nem futja gesztusokra.

Miszlivetz Ferenc szociológus (Vas Népe, 2010. december 28.)

 

A tavaly május végén hivatalba lépett kormány elsősorban saját politikai hibáinak és korrekcióra képtelen politikai gyakorlatának köszönhetően zsákutcába került.

Török Gábor politológus (Index.hu, 2011. január 7.)

 

A jobboldali, polgári kormány az uralkodó gazdasági és pénzügyi rendből kilépve, új módszereket keresve próbálkozik kitörni a válságból.

Borókai Gábor újságíró (Heti Válasz, 2011. január 13.)

 

A magyar kormány jelenlegi működési formáját nem lehet antidemokratikusnak tekinteni.

Mádl Ferenc volt köztársasági elnök (Magyar Nemzet, 2011. január 29.)

 

A Fidesz-kormány nyilván képes racionális döntések meghozatalára is, előtte azonban még minden más megoldást kipróbál.

Seres László újságíró (Hírszerző.hu, 2011. február 15.)

 

Az Orbán-kabinet ma Európa legkereszténydemokratább kormánya.

Semjén Zsolt kereszténydemokrata politikus (Magyar Nemzet, 2011. február 19.)


Fotó: Neményi Márton

Nem is várhatunk többet egy kabinettől, amelynek rendes működési módja a permanens rögtönzés.

Csaba László közgazdász (168 Óra, 2011. március 3.)

 

Ma ennek a kormánynak csak külső korlátai vannak.

Gerő András történész (ATV, 2011. március 9.)

 

Az Orbán-kormányzásnak vannak jó elemei.

Szili Katalin volt szocialista politikus (Zalai Hírlap, 2011. március 21.)

 

Nem gondolom azt, hogy ez a jelenlegi kormány lesz az utolsó, amely élvezheti zenei működésem.

Bródy János rockzenész (Quart.hu, 2011. április 9.)

 

Eredeti, a népet kímélő megoldásai miatt az Orbán-kormány nemzetközileg is értékelhető teljesítményt mutatott fel az első évben.

Fricz Tamás politológus (Magyar Nemzet, 2011. május 20.)

 

Időarányosan jól teljesített a kormány.

Navracsics Tibor Fidesz-politikus (Magyar Rádió, 2011. május 25.)

 

Olyan kormányt látok, amely tevékenységének a lényegét tekintve nem volt felkészülve arra, ami valójában várta.

Szigetvári Viktor politológus (Népszava, 2011. május 28.)

 

Vitathatatlan, hogy a kormányzat jó irányba indult el (adósságcsökkentés, a tolvajlás felszámolása), ám harcias retorikája sokakat riaszt.

Kozma Gábor újságíró (Vas Népe, 2011. június 4.)

 

A nemzet nem tudja, hogy a tökéletlen kormánynak, ennek a kibontakozó rendszernek nincs alternatívája.

Csurka István író (Miép.hu, június 20.)


Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Az Orbán-kormány ma már egészen más programot hajt végre, mint amivel nekivágott a kormányzásnak.

Sas István újságíró (Népszava, 2011. július 7.)

 

Klerikálnacionalista kormány.

Lendvai L. Ferenc filozófus (Galamus.hu, 2011. július 18.)

 

Az Orbán-kormány azért tartózkodik az önkritikától, mert még nem fejezte be az előző kormányok bírálatát.

Böcz Sándor újságíró (168 Óra, 2011. augusztus 4.)

 

A marketingmunka sokat javult az Orbán-kormány belépése óta, de a közgazdasági környezettel nem foglalkoztak.

Wossala György balatoni szállodatulajdonos (Napló, 2011. augusztus 26.)

 

A Nemzeti Összeomlás Kormánya sziszifuszi küzdelmet folytat, hogy kiismerje magát abban a káoszban, amit ő maga okoz.

Karcagi László újságíró (Vasárnapi Hírek, 2011. szeptember 4.)

 

A gazdasági nehézségek előbb-utóbb irányváltásra kényszerítik a kormányt.

Mellár Tamás közgazdász (168 Óra, 2011. szeptember 8.)

 

A kormány meg akarja szabadítani a társadalmat az élősködőktől.

Harrach Péter kereszténydemokrata politikus (Magyar Hírlap, 2011. szeptember 13.)

 

A költségvetés és a növekedési pálya összeállításához le kellene mondani mindarról, amiről az Orbán-kormány soha nem tud lemondani.

Lengyel László politológus (Népszabadság, 2011. szeptember 17.)

 

A kormánynak is javasolnunk kell, hogy másik úton menjen tovább, máshogy alakítsa a gazdasági környezetet.

Széles Gábor üzletember (Magyar Hírlap, 2011. szeptember 24.)

 

Ha teljesül a kormány szándéka, és legyőzi a bankokat, akkor a magyar kormány legyőzi saját magát.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója (Népszabadság, 2011. szeptember 28.)


Fotó: Kummer János

Tér-, utca- és sikátorátnevező magyar kormány.

Rab László újságíró (Népszabadság, 2011. november 10.)

 

A kormány nem kíván változtatni a gazdaság- és társadalompolitikáján.

Giró-Szász András kormányszóvivő (Klubrádió, 2011. november 24.)

 

A nemzeti kormány kicsit áramvonalasította a tömegtájékoztatást.

Endrődy Gábor közgazdász (Galamus, 2011. november 25.)

 

A realitásokat messzemenően figyelembe vevő Orbán-kormány két hét alatt vesztett csatát a nemzetközi pénzvilággal szemben.

Bayer Zsolt újságíró (Magyar Hírlap, 2011. november 26.)

 

Az ország bóvlivá minősítése a kormányának bóvlivá minősítését jelenti.

Avar János újságíró (ATV, 2011. november 28.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik