Délelőtt 9 órára érünk Ófehértóra, az ország egyik legnagyobb dohányföldjére, az M3-as autópálya mellett elterülő birtokra. Kevesen tudják, hogy egyáltalán létezik dohánytermesztés hazánkban, ami nem róható fel senkinek: a gazdaságok 90 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található, aminek mezőgazdasági, történelmi és politikai okai egyaránt vannak. A leszakadó kistelepüléseken mentsvárat jelent ez azoknak, „akik már közmunkára sem mindig alkalmasak, mert ott minden nap meg kell jelenni”, mondja Kocsis Miklós, a Fejértó Szövetkezet elnöke, miközben bekísér a cég telephelyére.

Merthogy itt nem kell? – kérdezzük, a több mint 30 éve az iparágban dolgozó gazda pedig kifejti, kellene, de errefelé más a realitás.

Ma körülbelül 90-en dolgoznak. Napi bejelentéssel működünk, mert előre nem tudjuk megmondani, hogy ki lesz itt holnap is. 6 órakor egy kijelölt munkatárs számolja össze, hogy kik érkeztek meg, őket jelentjük le, és utánuk fizetjük a közterheket. Sokan vannak, akik nem jönnek minden nap, de azt nem mondják meg előre, hogy melyik nap nem. Az alacsonyabb jövedelmi osztályhoz tartoznak, alacsony képzettségűek. Úgy mondanám, hogy egy megbízható munkaerőmagot kivéve ritka, aki egy héten öt napot is ledolgozik, de mi őket is tudjuk foglalkoztatni. Ha három napot jön, akkor úgy vagyunk vele, hogy legalább itt van három napot. Kizárt dolog, hogy az általunk foglalkoztatott munkaerő többsége évi 12 hónapon keresztül, pontosan megjelenjen a munkahelyén, és 8–9 órán keresztül zárt helyen, percre beosztott munkaidővel a szalag mellett üljön három műszakban. Ez itt a valóság

– érzékelteti a vállalkozó a munkaerőpiaci nehézségeiket.

A dohányültetvények részben azért is kerültek Szabolcsba, mert a dohánytermesztés gyengébb minőségű földeken sok képzetlen munkaerőt tud foglalkoztatni és jövedelmet biztosítani számukra. A dohánytermesztés a legnagyobb kézi munkaerőt igénylő tevékenység, a zöldség- és gyümölcstermesztésnél is lényeges több munkát ad a képzetlen embereknek. Bár volt technológiai fejlődés az elmúlt évtizedekben, a betakarításnál mégsem lehet csak erre hagyatkozni. Márciustól novemberig nyolc hónapon át tudnak munkát adni a dolgozóknak.

A szövetkezetben mást is csinálnak: erdőt telepítenek, kapálnak, gyümölcsöst metszenek, almát szednek, a gazdaság 1400 hektáron terül el.

Kocsis Miklós hozzáteszi: szó nincs arról, hogy lebecsülné a kollégáit, elvégre belőlük él. „De még emlékszem a régi termelőszövetkezetes asszonyok munkamoráljára és teljesítményükre. A  jelenlegi dolgozók egészen más generációt képviselnek, más munkamorállal, precizitással, munkabírással és megbízhatósággal. Mindezek a tulajdonságok többségében nem előnyösen változtak. A jelenleg kint dolgozó emberek ugyanazt a munkát végzik, mint az akkoriak, ugyanolyan technikával, csak nagyjából a fele, kétharmada a teljesítményük”.

A válogatók 16 ezer forintot kapnak naponta, a törők annyit, amennyit dolgoznak, de a napi 20 ezer forintot átlagosan megkeresik. Akik pakolják a dohányt, 30 ezer forint körüli napi bérezésben részesülnek, mert az kiemelten kemény fizikai munka, amire ma már csak kevesen alkalmasak.