A kormány és a Fidesz által beígért példátlan, eddig soha nem látott megtorlás ellenére többen továbbra is mernek beszélni a Szőlő utcai történetről, a gyerekvédelemről. A WMN-nek Herczog Mária szociológus azt mondja: a mostani, sokkoló botrányoknál számára megrendítőbb, hogy az alapellátás mennyire nem működik, hogy hagyják szétesni a rendszert.
Azt gondolom, hogy az, ami ezekkel a botrányokkal kicsúcsosodik, az már a történet vége, amit megelőz egy sor olyan történés, amire figyelni kellene és idejében lépni. […] Én is úgy látom, ahogy sok kollégám, hogy az egész rendszer az összeomlás határára jutott. És azt is gondolom, hogy miután politikailag nem sikertörténet általában a gyerekvédelem, ezért is hagyták, hogy tönkremenjen.
A gyermekvédelem egyik legismertebb kutatója szerint nem magyar sajátosság, hogy az állami gondoskodásba került gyerekek védtelenségét sokan kihasználják.
A rendszerabúzus lényege, hogy az a rendszer, amelynek az volna a feladata, hogy védje a gyereket jogi, szakmai és minden egyéb eszközzel, elbukik, ha más érdekek erősebbek.
Herczog Mária nem tartja szerencsésnek a közéletben elterjedt „pedofíliázást”, mert, bár a kormány gyermekvédelminek nevezett törvénye is összemossa a dolgokat, nyilvánvaló, hogy az elkövetők nagy részének semmi köze a pedofíliához, a homoszexualitáshoz, egyszerűen
elvetemült, gátlástalan emberek, akik lehetnek heteroszexuálisak vagy homoszexuálisok.
Szerinte a rendszert nem a kormány saját embereinek, hanem független szakértőknek kellene felülvizsgálniuk. Az alapján le lehetne vonni a szakpolitikai következtetéseket, képzési követelményeket lehetne megfogalmazni, protokollokat készíteni.
De nálunk sosincsenek következmények, illetve azok nem az igazi megoldást szolgálják, hanem a hárítást és a felelősség, a számonkérhetőség elhárítását.
A szociológus tragikusnak nevezi, hogy a döntéshozókat nem érdeklik a kutatások, elemzések, amelyek alapján szakpolitikát, stratégiát dolgozhatnának ki, mert nem a tények számítanak, hanem az érzelmi, politikai megfontolások.
Így volt ez Bicske után is, és most, a Szőlő utcai ügy esetében még inkább.
A szakember szerint kollégái félnek, mert aki beszél, azt előbb-utóbb feljelentik, meghurcolják.
Egyelőre rejtély marad, ki Zsolti bácsi
Molnár László, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok (Tegyesz) volt fővárosi vezetője a Népszava Törésvonal című műsorában ennek dacára felidézett több olyan korábbi esetet, amikor a hatóságokhoz fordultak Juhász Péter Pál gyanús ügyei miatt. Szerinte azokat rendre elutasították, bűncselekmény hiányára hivatkozva.
A szakember úgy vélte: stricik megjelenése leginkább ott volt jellemző, ahol lány gondozottak éltek. Lesötétített üvegű autókból figyelték, mikor jön ki valaki, és gyakran a lányok közül is akadt beszervezett, aki bent átadta az információt, a pénzt. A lányokat így próbálták „piacra vinni”.
Molnár László szerint nem kizárt, hogy ez megrendelésre történt. Juhász Péter Pál esetében is felvetődött a gyanú. A szakember kevés esélyt lát arra, hogy valaha kiderüljön, ki lehet Zsolti bácsi, mert nagyon erős politikai érdekek kapcsolódnak az ügyhöz. A Népszava kérdésére – némi habozás után – válaszolva a Tegyesz volt vezetője nem zárta ki, hogy a Szőlő utcai igazgató kevésbé súlyos büntetést kaphat, mert a kezében tart egy vagy több politikust, aki az igazságszolgáltatásra is tud hatni.
Durva folytatás lenne, de előfordult már, hogy valaki hirtelen meghalt. Ez ebben az esetben, mondhatni, ráutaló magatartást jelentene
– tette hozzá.
Török Gábor elemző a Törökülés – a 24 Extra Csúcs-csomagjára előfizetőknek elérhető – műsorában a Szőlő utcai botrány politikai hatásairól azt mondta: a Fidesz számára az ügy – a konkrét eset részleteitől függetlenül, főképp a kegyelmi ügy ismeretében – megnyerhetetlen, ezért arról el kellene terelniük a figyelmet. A Szőlő utcai javítóintézet ügyéről írt cikkeink itt olvashatók el.

