Halálra gázolt kedden egy embert Nyugati pályaudvarról 11:50-kor Szegedre indult Napfény InterCity Cegléden, a Csata utca közelében. A Mávinform azt közölte, hogy az elgázolt személy vélhetően öngyilkossági szándékkal lépett a szerelvény elé.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre válaszul azt mondta, hogy a Ceglédi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit és nem áll módjukban további információt adni az ügy részleteiről.
Néhány nappal ezelőtt Szabó Zsolt, Hódmezővásárhely rendőrkapitánya vetett véget az életének. Az okokról ide és ide kattintva olvashat bővebben. Másfél héttel ezelőtt pedig egy kétgyermekes édesanya végzett magával a szolgálati fegyverével a NAV egyik épületében.
