Szerintük ugyanis az IMF magyarországi vezetőjével készült interjúból világossá vált, hogy a kormány még a Valutaalapot is felülmúlja megszorító politikájával.
A kormány államadósság elleni háborújának valódi vesztesei az LMP szerint a szegénységben élők és a középosztály. Magyarország jelenlegi egyetlen előnye a nemzetközi hitelpiacon az ellenzéki párt szerint az, hogy a kormány gyakorlatilag mindenre kész a befektetők kiszolgálása érdekében. Ugyanakkor a tömeges elégedetlenség, amely a Széll Kálmán- terv intézkedéseit követni fogja, alááshatja a stabilitást és így a kormány szándékait is – jósolja a közlemény.
Az LMP úgy látja, hogy a kormány szerződés nélkül szóról szóra megvalósítja a Valutaalap javaslatait, vagyis azt, amit az IMF delegációja a februári találkozón javasolt: a szociális juttatások megvágását, az aktív munka-erőpiaci politikák megkurtítását, a közszféra bérköltségeinek csökkentését, és az állami tulajdonú közlekedési vállalatok pénzének megcsapolását. A kabinet az IMF egyetlen tanácsát engedte el a füle mellett; azt, hogy a megszorításokkal ne a kisemberekre célozzanak – hívja fel a figyelmet a közlemény. Az LMP szerint mára eljutottunk odáig, hogy a Fidesz a nemzetközi pénztőke képviselőit is könnyedén felülmúlja az alacsony keresetűek és a munkanélküliek kizsebelésében.
Az LMP egyetért az adósságcsökkentés céljával, de csak ha azt nem a legrosszabb helyzetben lévőkkel fizettetnék meg.
