Belföld

Belső hekk áldozata lett Schmitt?

Úgy tetszik, mégsem lesz riporter Schmitt Pál. Kedd délután hosszú perceken át úgy lehetett tudni: államelnökünk ősztől mellékállásban sportolókkal beszélget majd a közrádióban. A köztársasági elnök hivatala cáfol, a forrás tamáskodik, mi összeesküvés-elméletet gyártunk.

Az eMasa kedd délután közreadott információi szerint összeállt a Magyar Rádió új, őszi műsorstruktúrája, amelyben többek között Schmitt Pál köztársasági elnöknek is lehet saját műsora. A Magyar Újságíró Szövetség hivatalos lapja úgy tudta, sportolókkal beszélget majd az államfő, méghozzá adáskészítési célból.

Schmitt Pál ezzel (szinte) konkurenciája lett volna a Szabad Demokraták Szövetségét a Klub Rádióra cserélő Kuncze Gábornak. A két majdnemkolléga közt a hír valós volta esetén is fönnállna egy jelentős különbség: míg Kuncze távozott a politikából, köztársaságunk elnöke természetesen továbbra is megtartja közfunkcióját a Sándor-palotában.

Érdeklődésünkre a köztársasági elnöki hivatal kommunikációs munkatársa, Köves Judit kacsának minősítette a hírt, és ötlete sem volt arra nézve, mi állhat a fals hír hátterében.

Az eMasa főszerkesztőjétől, Bellai Lászlótól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy őket „több, megbízható forrás” is megerősítette Schmitt új szerepét illetően. „Akik közül nem egy kolléga azt állította: a saját szemével látta az új műsortervet, s benne Schmitt Pált” – nyilatkozta Bellai az FN-nek.

Lapunk ezek után csak azt tudja feltételezni, hogy otromba tréfa (szóval nem kacsa, hanem hekk) áldozata lett államelnökünk. Szóba jöhet még az, hogy egy igen korai, a felső és a legfelső vezetéssel nem egyeztetett műsorterv került ki idejekorán a közmédium boszorkánykonyhájáról.

Az eMasa információi szerint amúgy a köztévé Ma Reggel című műsorától a Kossuth reggeli műsorába érkezik Obersovszky Péter, valamint szó van egy új honvédelmi magazin indításáról is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik