Nagyvilág

Calin Georgescu Kongóban edződött zsoldosokkal akarta megdönteni az alkotmányos rendet, vádat emeltek ellene

Andrei Pungovschi / Getty Images
Andrei Pungovschi / Getty Images

Újabb vádpontok alapján emelt vádat a román legfőbb ügyészség kedden Calin Georgescu volt államfőjelölt ellen, akit júliusban fasiszta és legionárius propaganda, rasszista és idegengyűlölő eszmék terjesztése, népirtásért vagy emberiesség elleni bűncselekményekért jogerősen elítélt személyek kultuszának ápolása miatt állítottak bíróság elé.

A vádhatóság közleménye szerint a tavalyi elnökválasztás novemberi, utóbb érvénytelenített első fordulójában legtöbb voksot szerző Georgescut most az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekben való bűnrészesség és a választási kampányfinanszírozással kapcsolatos hamis adatközlés vádjával állítják bíróság elé. Az ügyben Georgescun kívül alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérletért vádat emeltek 21 másik terhelt ellen – köztük van az időközben külföldre menekült és nemzetközi körözés alatt álló Horatiu Potra zsoldosvezér és 18 feltételezett bűntársa is. A terheltek többsége jelenleg hatósági felügyelet alatt várja a tárgyalást.

A legfőbb ügyészség szerint a tavalyi elnökválasztás félbeszakítását és a választás újrakezdését elrendelő alkotmánybírósági határozat napján, december 7-én, Georgescu és Potra az Ilfov megyei Ciolpani településen egy lovasfarmon tartott titkos találkozón az államhatalom erőszakos megdöntésére irányuló tervet dolgozott ki, amelynek részeként a választás megszakítása kapcsán kialakuló felfokozott közhangulatra alapozva, katonai műveletekben jártas zsoldosok bevonásával akartak erőszakot szítani az utcai tüntetéseken, a legitim hatalom ellen lázítva a tiltakozókat.

A közlemény szerint december 8-án hajnalban egy félkatonai szervezet 21, petárdákkal, veszélyes robbanóanyaggal, bozótvágó késekkel, kardokkal, boxerekkel, teleszkópos botokkal és két, lőfegyverekkel felszerelt tagja Potra vezetésével diverziókeltési szándékkal Bukarestbe indult, azonban egy a 112-es segélykérőre érkezett bejelentés nyomán a rendőrség tetten érte és előállította őket.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban harci tapasztalatokat szerző zsoldosoknál később 51 kézigránátot, két gránátvetőt, 40 tölténytárat, 21 pisztolyt, 6 géppisztolyt, egy géppuskát, robbanóanyagot és több száz lőszert találtak a hatóságok a házkutatások során. Az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére irányuló, csoportosan elkövetett kísérletet 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a hatályos román btk.

(MTI)

Kapcsolódó
Călin Georgescu visszavonul a közélettől
A volt elnökjelölt befejezi „aktív részvételét a politikában”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik