Széles körű társadalmi vitára,
„közösségi tervezésre” van szükség ahhoz, hogy a tervek ne kerüljenek
ismét szemétkosárba – mondta Somfai Ágnes közgyűlési képviselő, aki utalt arra is, hogy az elmúlt két évtizedben már több
elképzelés is született a 1,5 hektáros, Károly körút menti terület
hasznosításra, ám ezekből semmi nem valósult meg.
A képviselő
óvott attól is, hogy – a Széll Kálmán tér tervezéséhez hasonlóan – a
nyilvánosságot kizárják. Közölte, hogy az ötletpályázatot, amelyhez az
LMP javaslatára a fővárosi költségvetésben 20 millió forintot
elkülönítettek, még az idén ki lehetne írni, és a beruházás még ebben a
ciklusban el is indulhat.
