Gazdaság

Jövő júniustól belenézhetek a kollégám fizetési papírjába?

Getty Images
Getty Images
Jövő júniustól drasztikus változások jönnek a bérek átláthatóságában: így például a hirdetésekben fel kell majd tüntetni, hogy az adott állásban mekkora a minimum és maximum bér, továbbá a cégek nem utasíthatják többé a dolgozóikat, hogy titkolják el a bérüket, sőt a munkavállalók kikérhetik, hogy a hasonló munkakörben lévők mennyit keresnek. Azzal, hogy nyilvánossá válnak a bérek, a vállalatoknak még inkább arra kell törekedniük, hogy az egyenlő munkáért valóban egyenlő bér járjon, ezzel párhuzamosan fel kell számolni a nemek közötti béregyenlőtlenségeket – máskülönben kártérítésre kötelezhetik a foglalkoztatót. Körbenéztünk, hol tartanak a felkészüléssel a munkáltatók.

A bértranszparencia bevezetésének alapfeltétele a belső bérrendezés

– szögezte le kérdésünkre válaszul Dénes Rajmund, a Humán Centrum Munkaerő-kölcsönző és -közvetítő Kft. ügyvezetője. Ez magában foglalja a munkaköri szintek, a felelősségi körök és a juttatási rendszer átgondolását, valamint a kompetenciák súlyozását és értékelését. Ez jelentős feladat lesz azoknál a cégeknél, amelyeknél mostanáig ilyen szempontból nem voltak rendezettek a bérek.

A szakértő arra is figyelmeztetett: a korrekt bérezés szempontjából fontos kezelni azokat az összetett pozíciókat, amelyekben egy-egy kolléga egyszerre többféle feladatkört lát el. Ezek díjazását arányosan, a feladatokra fordított idő és felelősség alapján érdemes meghatározni.

Egy ilyen átvilágítás során nem kevés csontváz hullhat ki a szekrényből. Előfordulhat, hogy a hasonló munkakörökben dolgozók között jelentős eltérések mutatkoznak a fizetésekben, ami kényes és feszült helyzeteket idézhet elő

– borítékolta.

Minden munkáltatónak alkalmaznia kell

A 2023-ban elfogadott bértranszparencia-elveket jövő júniustól kell alkalmazniuk a munkáltatóknak egy európai uniós irányelv alapján. Ehhez minden tagállamnak meg kell alkotnia a maga jogszabályi kereteit. Ez a jogszabály Magyarországon még nem készült el, és hiába kérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy hol tart a kidolgozás, nem kaptunk választ.

Az érdekképviseleteknél is érdeklődtünk arról, hogy hogy állnak a felkészüléssel.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik