Belföld

Megújul az MSZP nemzetpolitikája

Az MSZP elfogadja a kettős állampolgárságot, de nem tekinti szerves részének a szavazati jog megadását.

Az MSZP elnökhelyettese szerint a
szocialista pártnak meg kell határoznia, esetenként újra kell gondolnia a
nemzeti kérdéshez való viszonyát, és ez a folyamat már el is kezdődött.
Balogh András csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP
elfogadja a kettős állampolgárságot, de nem tekinti szerves részének a
szavazati jog megadását.

Az MSZP megújulásának fontos része a párt
nemzetpolitikájának megújítása – mondta a politikus, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a
nemzetegyesítésnek magában kell foglalnia a hazai társadalmi különbségek
mérséklését is.

Balogh András kitért arra, az MSZP
elfogadhatatlannak tartja, hogy különbséget tegyenek a határon túli
magyarok politikai szervezetei között, és azok bármelyikét a kormány
privilegizálja.

A nem Magyarországon élő állampolgárok voksolási
jogát azért ellenzik, mert szerintük a szavazati jogot lakóhelyhez és a
közteherviselésben való részvételhez kell kapcsolni. Ráadásul – tette
hozzá – a szavazati jog kiterjesztése feszültségekhez vezethet, így
károkat okozhat a határon túli magyaroknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik