Szórakozás

Először készült fotó Demjén Ferencről a súlyos balesete óta

TV2
TV2

Demjén Ferenc súlyos balesetet szenvedett az otthonában, aminek következtében combnyaktöréssel szállították kórházba. Mivel a sérülés és a műtét többhetes lábadozást von maga után, az énekes augusztusra tervezett négy fellépését elhalasztották, néhány koncertre azonban Demjén helyett közeli barátja, Horváth Charlie ugrott be segítségül.

Augusztus 21-én arról is tájékoztatta Demjén menedzsmentje a rajongókat, hogy az énekes már elkezdheti a mozgásszervi rehabilitációt, most, 30-án pedig egy képet is mutattak.

Ahogy azt írják a fotó mellett:

Demjén Ferenc rehabilitációjára néhány napon belül már otthonában kerül sor! Reményeink szerint az országos turnéja október elején folytatódik. Az év végi Aréna-koncertre pedig régen várt meglepetéssel várunk benneteket! Köszönjük a rengeteg támogató üzenetet!

Kapcsolódó
Megérkezett az első fotó a Hogyan tudnék élni nélküled? második részének forgatásáról
Visszatérnek az eredeti főszereplők, Demjén-slágerekből pedig ezúttal sem lesz hiány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik