Poszt ITT

Nem akarnak blokádot a taxisok

Az egyik taxisszakszervezet forgalomlassító felvonulást tervez november 2-ára. Délben kezdik, hogy ne okozzanak túl nagy fennakadást a közlekedésben. Farkas Zsolt, a TGFSZ elnöke nem szereti a taxisblokád kifejezést.


Farkas Zsolt, a TGFSZ elnöke

Megszakadtak a tárgyalások a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete (TGFSZ) és a főváros között. Ezért demonstrálnak jövő szerdán?

Egész nyáron intenzív tárgyalást folytattunk a főváros vezetésével. Június 12-én egy tüntetés kellett ahhoz, hogy meginduljanak a tárgyalások, amelyek augusztus végén – eredménytelenül – zárultak le. Szeptember 21-én újra demonstráltak a taxisok. A TGFSZ a taxis szakma átfogó rendezését szeretné: a létszámot, a tarifákat, a drosztokat, illetve az ellenőrzések és szankciók rendszerét. Október 4-én volt egy érdekegyeztető találkozó, ahol az érdekvédők, a fuvarszervezők mellett a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője, Komáromi Endre is jelen volt, aki végül nem kívánt beszélni a fent említett kérdésekről. A résztvevők felháborodása miatt kivonult a teremből. Tárgyalóasztal mellett ezt nem lehet megoldani, ezért kell újra az utcára vonulnunk.

Mit szeretnének elérni?

Jelenleg 78-féle tarifa van használatban, az utasok nem tudnak eligazodni ezekben. A hatóságilag rögzített ár ellen azt szokták felhozni, hogy megszűnne miatta az árverseny. Versenyezni azonban nemcsak az árral, hanem a színvonallal is lehet. Ha kiszámítható tarifa lenne, akkor nőne az utasokban a bizalom. Ma alig merik az utcán leinteni a kocsit, mert azt sem tudják, mennyibe fog kerülni. A túlzott liberalizáció nem tett jót a piacnak.

Gondolom a dízel árának drasztikus emelkedése is közrejátszott a tüntetés megszervezésében…

Igen, közrejátszott. De tisztában vagyunk vele, hogy a föld energiakészlete kimerülőben van, ezért nem is az üzemanyagárak csökkentése a célunk, hanem a taxisok helyzetének a rendezése: megélhetést a taxisnak, és normális szolgáltatást az utasnak. A kifehérített szakma az államnak is több adóbevételt jelentene. Nem értjük, miért éri meg a fővárosnak a mostani kaotikus állapot fenntartása. A javaslatunk szerint például az alig látható azonosító matrica helyett a tarifatáblára tennénk az engedélyt, azt az utas is jól látná. A főváros ettől is elzárkózott, azt mondták, hogy drága.

Jelenleg 6221 engedélyt adtak ki, de nagyjából 8000 taxis dolgozik Budapesten (egy részük engedély nélkül, mások vidékről járnak), de feleennyi is elég lenne. Ilyenkor felvetődik a kérdés: hogyan válogassuk ki, ki marad és ki nem? A TGFSZ javaslata szerint ennek a megoldása egyszerű: nem kell több új engedélyt kiadni. Jövő szerdán egy átfogó javaslatcsomagot adunk át a főpolgármesternek, amelyet felhasználhat a rendelet megalkotásához.

Hány autót várnak a tüntetésre, és milyen útvonalon vonulnak majd?

Ezer autóra kaptunk engedélyt, rendőri felvezetéssel. November 2-án Kőbányán, az Albertirsai útra várjuk a taxisokat. Kettes oszlopban a Kerepesi út-Rákóczi út útvonalon hajtunk az Erzsébet híd felé. A TGFSZ a Városház utcánál kiválik a menetből, és átadja a főpolgármesternek a javaslatait. A tüntetők a hídon átmennek Budára, ott az Attila út-Alagút-Lánchíd-Széchenyi tér-József Attila út-Bajcsy-Zsilinszky út-Nyugati tér-Váci út-Dózsa György út útvonalon a Hősök terére érkeznek. Körülbelül délután 3-ig tart a felvonulás.

Talán csúcsforgalomban nagyobb hatást értek volna el…

Igen, ez nagy dilemmát okozott. Szándékosan nem a reggeli vagy esti csúcsforgalom idejére tettük a demonstrációt, nem akarunk túl nagy gondot okozni azoknak az embereknek, akik nem tehetnek semmiről. Ha viszont a főváros hozzállása nem változik, akkor folytatjuk. Ez lesz a kezdet, de nem akarok erről még beszélni, megvárnám a november 2-át.

Ez azt jelenti, hogy akár újabb taxisblokád is lehet?

Nem szeretem ezt a kifejezést. A TGFSZ nem szervez blokádot, de a taxisok körében nagyon forró a hangulat. ’90-ben teljesen más helyzet volt, akkor össznépi összefogás volt a blokád. Most mind az államot, mind a lakosságot, mind a közvéleményt magunk ellen fordítanánk egy taxisblokáddal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik