Belföld

Toroczkai hangfelvételből közölt részletet, a feljelentett volt fideszes képviselőnek fogalma sincs, miről szólhat

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Nem tudok róla, hogy érintett lennék. Ha így lenne, már rég meggyanúsítottak volna a Schadl-Völner-ügyben

– írta Bohács Zsolt volt fideszes képviselő a Telex kérdésére, hogy ő szerepel-e azon a hangfelvételen, amelyről Toroczkai László beszélt csütörtök este az ATV-ben. A Mi Hazánk elnöke világbotrányt ígért, és azt, hogy kiderül, a végrehajtói maffia mögött egy miniszter állhatott.

Bohács nevét Toroczkai többször említette az adásban. Ő korábban ötszörös kenu világbajnok volt, 2010 és 2014 között pedig a Fidesz színeiben országgyűlési képviselő, civilben ügyvéd. Toroczkai azt mondta, állítását hangfelvétellel tudja igazolni, Bohács ellen pedig feljelentést tett. Azt ugyanakkor nem konkretizálta, hogy milyen ügyben. Az érintettségéről annyit mondott, hogy „adták-vették 20 millió forintokért a végrehajtói helyeket”.

Bohács a Telexnek arról beszélt, hogy bár 2010 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt, sosem volt olyan döntéshozó pozícióban, amely a végrehajtói kinevezéseket érintette volna. Azt mondta, még csak tanúként sem hallgatták meg a hatóságok a Schadl-Völner-ügyben. Völner Pállal csak képviselőként találkozott, és a 2014-es visszavonulása óta nem is beszélt az Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkárával.

Fogalmam sincs, hogy miről szólhat a felvétel

– mondta Bohács a lapnak, és hozzátette: 2014 óta semmilyen politikai tisztsége nincs, szegedi ügyvédi irodájában dolgozik. Jelenleg külföldön van, és nem kapott értesítést arról, hogy a Mi Hazánk feljelentette volna.

Toroczkai viszont újabb posztot rakott ki az X-re, ahol azt írta:

Több órányi, titokban rögzített hanganyag került a birtokunkba, és végrehajtók is hajlandóak tanúvallomásokat tenni.

Kirakott egy részletet is a felvételről, amin egy eltorzított hang arról beszél, hogy Bohács tőle is „kért 20-at, amiből kapott egyet, kettőt vagy jó esetben ötöt a Völner”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik