A Ruszwurm néhai tulajdonosának másik cukrászdájánál, a Korona Kávéháznál is végrehajtók jelentek meg péntek reggel hét órakor a budai Várban, amivel pont került egy másfél évtizede húzódó bérleti vita végére.
A Dísz téren található épület előtt süteményeket és mécseseket helyeztek ki az ott dolgozók, akik reggel sírva búcsúztak egymástól. Ezek a patinás cukrászdában készült utolsó sütemények, amelyek szabadon elvihetők. Emellett egy, a cukrászda előtt készült Orbán-fényképet is kiragasztottak tiltakozáskép, „Bravo!!!” felirattal. Mellette Nagy Gábor Tamás korábbi fideszes polgármester képe látható, az ő idejében emelték meg a bérleti díjat.
A végrehajtókat nagyjából egy tucat rendőr kísérte a helyszínhez, őket egy férfi sütivel kínálta.
Nagyjából egy órával azután, hogy rendőri kíséret mellett a végrehajtók behatoltak az épületbe, feltűnt egy tüntető is egy „Magyarország diktatúra, O1G” feliratú transzparenssel, váltott néhány szót a cukrászda előtt várakozó alkalmazottakkal, majd rövidesen távozott.
Nem sokkal kilenc óra előtt az épület előtt álló dolgozókkal bepakoltatták a teraszról az asztalokat és a napernyőket, majd miután ezzel végeztek, a rendőrök lehúzták a bejárati ajtónál a redőny.
Szerdán a Budavári Önkormányzat a Mátyás-templom szomszédságában található Ruszwurm Cukrászda által használt ingatlanokat vette birtokba. Az 1827 óta ott üzemelő cukrászda bezárása után a tulajdonos, a 78 éves Szamos Miklós szívinfarktusban meghalt.




A Korona kávéház és cukrászda helyiségéért a Ruszwurmhoz hasonlóan régóta jóval a piaci ár alatti bérleti díjat fizetett az önkormányzatnak az üzemeltető. Több mint 15 évvel ezelőtt vita bontakozott ki a bérleti díj mértékéről, az évekig tartó egyeztetések azonban nem vezettek eredményre. A cég nem fogadta el a piacit közelítő bérleti díjat, az önkormányzat akkori vezetése pedig 2015-ben felmondta a cég bérleti szerződését. Ezek után évekig tartó pereskedés kezdődött a két fél között. A 2019-es választást követően átmenetileg a V. Naszályi Márta vezette önkormányzat felfüggesztette a pert, azonban 2020-ban folytatódott a bírósági eljárás. Szamos Miklós tulajdonos ezt követően nyilvánosan megvádolta a polgármestert, hogy pénzt kért tőle a megegyezésért, vesztegetés elfogadása miatt nyomozás is indult.
Az ügy évekig húzódott, melynek végén a Kúria jogerősen az önkormányzatnak adott igazat, és kötelezte Szamosék cégét a helyiségek visszaadására, valamint az általa felhalmozott több mint 300 millió forint tartozást megfizetésére. Tavaly ősszel az önkormányzat új, fideszes vezetése a bírósági jogerős döntést tudomásul véve két ajánlattal is megkereste a tulajdonosokat, hogy megmentsék a híres cukrászdákat, de Szamosék egyiket sem fogadták el.
A Korona tegnap nyílt levelet írt Böröcz László polgármesternek és a budavári önkormányzatnak, melyben közölték, hogy a két történelmi cukrászda ügyében már rég lehetett volna korrekt megállapodásra jutni, amennyiben ez valóban cél lett volna. „A Ruszwurm Kft. soha egyetlen forinttal sem maradt adós az önkormányzat felé, a cég mindig jogszerűen járt el” –állították, hozzátéve, hogy mégsem tudták az igazukat érvényesíteni, mert „az önkormányzat mindent elmaszatolt, elhallgatott, eltussolt”.
Böröcz a Ruszwurm bezárása után azt írta, cég a mai napig sok száz millió forinttal tartozik az önkormányzatnak. „Ezek után és a bíróság döntése következtében nem is tehetünk mást, mint hogy birtokba vesszük az ingatlanokat.”
