A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.-t bízta meg a Bánk bán Los Angeles-i bemutatójának előkészítésével. Az állami cég arra kapott felhatalmazást, hogy vegye fel a kapcsolatot a Los Angeles-i Operával, és tisztázza azokat a szakmai, pénzügyi és adminisztratív kérdéseket, illetve kösse meg azokat a szerződéseket, amelyek a Bánk bán mihamarabbi színpadra állításához szükségesek.
A nemzeti opera színreviteléhez szükséges állami források változatlanul rendelkezésre állnak, a kormány 200 millió forintot csoportosított át erre a célra a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak – áll a kulturális államtitkárság hétfői kormányülést követő közleményében.
Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a hétfői kormányülés után azt mondta: a kormány célja az, hogy a darab bekerüljön a bérletes sorozatba, tehát a Los Angeles-i Opera rendes repertoárjába, hogy minél többen tudjanak megismerkedni a művel.
A Bánk bánt eredetileg novemberben, négy előadás erejéig az tűzte volna műsorára az LA Opera, ám a múlt héten törölték az előadásokat, mivel az intézmény és a magyar partnerek nem tudtak időben olyan megállapodást elérni, amely találkozott volna az operaház valamennyi művészeti elvárásával, és megfelelt volna az opera jelentőségének.
A NEFMI akkor azt közölte, hogy a magyar kormány továbbra is elkötelezett a Bánk bán amerikai előadása mellett.