Belföld

Oláh György: A jövõ az oktatás

Oláh György Nobel-díjas kémikus abból az alkalomból adott interjút, hogy Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Los Angelesben átadta neki az idén odaítélt Széchenyi-nagydíjat.

Ha valaki fiatalon kap elismerést, az serkentheti a jövõbeni teljesítményét – mondta Oláh György az interjúban, amely az MTA honlapján olvasható. A nemzetközileg elismert tudós ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy õ nem fiatal, serkenteni se kell, mert egy életet töltött kutatással. Rendkívül hálás a szülõhazájának az elismerésért. Õt megerõsíti egy ilyen díj – mint tette annak idején a Nobel-díj is – abban, hogy amit talált, az gyakorlati haszonnal bír az emberiségnek.

A Nobel-díjat tudós szerint az õ kitüntetése azoknak a fiatal, tehetséges kutatóknak is szól, akik a kutatócsoportokban a munka javát végzik és akiket rengeteg csalódás ér, hiszen ötleteik többsége sohasem valósul meg. A díj jelzés nekik, hogy érdemes a tudományos pályán maradni. Oláh György szerint válságok idején a tudomány kitörési pont.

A mostani energiaválság enyhítésére és a kapcsolódó gondok megoldására nincs sok idõ, most kell kifejleszteni a módszereket, amelyek a következõ nemzedéket megmentik az üzemanyaghiánytól. „A fosszilis üzemanyagaink, a kõolajunk, a földgázunk és hosszabb távon a szenünk is fogyóban van. A kereslet nõ, a készlet csökken, tehát a következõ nemzedék leküzdhetetlen gondokkal szembesül.” Munkatársaival Oláh György azzal foglalkozik, hogy a széndioxidot felfogják, elválasszák, és kémiai úton a vízbõl nyerhetõ hidrogénnel új fosszilis üzemanyagokat csináljanak.

Ennek kapcsán a tudós emlékeztetett rá, hogy Magyarország kicsi, természeti kincsekkel nem rendelkezik, „jövõjét, fõ kincsét a jól nevelt fiatalok jelentik, akik a modern technológia felhasználásában részt tudnak venni. A tudomány alapja pedig a jó oktatás”. A nevelés lehetõséget ad arra, hogy aztán egyesek szárnyalni kezdjenek, hozzájárulva új iparágak megjelenéséhez, és jól fizetõ munkához juttatva a többieket. „Búzatermelésbõl a mai világpiaci helyzetben nem tud egy kis ország megélni. Amire Magyarországnak szüksége van, az emberi hozzájárulás, a jól nevelt munkaerõ, a lehetõségeket kihasználó vezetõség”.

Oláh György szerint nem vitás, hogy a jövõ a tudományos eredményeken alapuló döntéshozatalé, amit nem egyszerû megvalósítani. „Még a legjobb minisztertõl, miniszterelnöktõl vagy államelnöktõl sem lehet elvárni, hogy mindenhez értsen. Ugyanakkor a vezetõ felelõssége, hogy minden tanács, minden bemutatott tény közül kiválassza az adott helyzetben, az adott lehetõségek között országa számára a legjobbat – és ez rendkívül nagy feladat”.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik