Milyen gyakorlati következménye van az új alkotmány elfogadásának a történelemtanítás gyakorlatára?
Azért fogalmaztuk meg az állásfoglalásunkat, mert pontosan nem tudjuk, mi az, ami megváltozik. Az általunk megfogalmazott pontokban kételyek, félelmek fogalmazódnak meg. A hétfőn elfogadott új alaptörvény nem pusztán az ország közjogi berendezkedéséről, az állampolgári jogok és kötelezettségek rendszeréről tartalmaz veretes gondolatokat, hanem annak preambulumában, a „Nemzeti hitvallásban” tesz határozott kijelentéseket a történelem értelmezésével kapcsolatosan is.
Félelmeink abból fakadnak, hogy nem tudjuk, mennyiben tekinthető mindez valamiféle kötelező történelemértelmezés részének, és mennyiben marad meg a történelem tanításának, a történészszakmának az a fajta autonómiája, amely az itt felvetett megfogalmazások mellett más nézőpontoknak is teret enged. Hangsúlyozom, mindazok a szövegek, amik az alaptörvényben megjelennek, létező, indokolható, de egyben vitatható történészi álláspontok is. A kérdés az, hogy ezek mennyiben lesznek kötelező érvényűek az oktatásban.
Milyen történelemértelmezésekre gondol konkrétan?
Például nem világos, mennyiben kell a történelemtanítás folyamán azt az álláspontot képviselnünk, hogy a Szent Korona testesíti meg az ország alkotmányos folytonosságát vagy hogy az ország önrendelkezése 1944. március 19-én megszakadt, és 1990. május 2-án állt csak helyre. Fontos lesz a későbbiekben, hogy a most újraszerveződő, új feladatkört kapó Alkotmánybíróság hogyan foglal majd ezekben a kérdésekben állást.
Az van a sorok között, hogy a TTE szerint nem kellet volna a politikusoknak beleszólnia a történészek dolgába?
Én nem szeretnék ennyire sarkosan fogalmazni, hiszen a politikusoknak is joguk van történelmi kérdésekben is állást foglalni. Az más kérdés, hogy ezt egy olyan dokumentumban teszik, ami nemcsak a tanárokra, a történelmet tanulókra, hanem az ország minden polgárára kötelező érvénnyel bír.
Az alkotmány elfogadása előtti utolsó napokban a kormány megnyirbálta a tanítás szabadságának eddigi alkotmányos elveit, mondván, hogy azt csak törvényben meghatározott módon védi ezentúl.
Ez is összefügg azzal a félelemmel, ami miatt megszületett az állásfoglalásunk. A tanítás szabadságát a törvényben meghatározott módon védi az alaptörvény, de még nem tudjuk, milyen lesz az új közoktatási törvény. Ezzel kapcsolatban az elmúlt hónapokban viharos politikai eseményeknek lehettünk tanúi. A közoktatás szereplői érdeklődéssel várják, mi lesz az a törvény, ami majd meghatározza a mindennapjainkat. Az biztos, hogy 2012-től a történelemtankönyveknek ki kell egészülniük egy újabb fejezettel vagy minimum néhány bekezdéssel. Az ország alkotmányos rendszere január 1-jétől alapvetően megváltozik. Ezt tanítanunk kell, fel kell készítenünk a diákokat arra, milyen állampolgári ismeretekkel kell rendelkezniük.
Az új alkotmány 2012. január 1-jétől hatályos, a tanév viszont júniusig tart. Ráadásul az állampolgári ismereteket a tanév végén szokták az iskolák tanítani. Tanév közben kell változtatni a tananyagon?
Az jó kérdés, hogy a 2011-2012-es tanév második félévében milyen tanterveknek, útmutatásoknak megfelelően kell tanítani majd az állampolgári ismereteket. Sok iskolában ma is az év végén, rohammunkában oktatják ezeket az ismereteket. A mostani helyzetben különösen fontos lenne, hogy világosan lássuk magunk előtt azt a tananyagszerkezetet, amiben oktatnunk kell, és azokat a kereteket, amelyben meg lehet hagyni a tanárnak, diáknak a tanítás, a tanulás és a történelemértelmezés szabadságát.
Mennyire hasonlít ez a helyzet a történelemtanítást tekintve a rendszerváltás körüli átmeneti állapothoz, amikor hirtelen átértelmeződtek a történelmi események?
Az 1989-90-ben elfogadott, egymondatos preambulumában ideiglenességet megfogalmazó alkotmányunk nem tartalmazott konkrét történelmi eseményekkel kapcsolatos állásfoglalást. Akkor arról volt szó, hogy a hirtelen megnyílt szabadsággal hogyan tudunk élni. Az akkori új államberendezkedés ezen a téren rugalmasságot hagyott az oktatás szereplőinek, természetesnek tartva az ideológiai szempontú torzítások „elfelejtését”, a tárgyilagos történelemtanítás szorgalmazását. A kötelező ideológiai sallangok megszűntek, kikerültek gyorsan a tananyagból a párt vezető szerepével, 1956 ellenforradalomként való értékelésével kapcsolatos elemek, a tárgyilagosság mentén lényegében konszenzus alakult ki. 1990-re villámgyorsan jelentek meg új, 20. századdal foglalkozó, elfogulatlan, „tanítható” tankönyvek.
Mit tanácsol a történelemtanároknak, hogyan tanítsák a következő félévben az állampolgári ismereteket és a preambulumban megjelenő történelmi értelmezésekkel kapcsolatos fejezeteket?
Azt gondolom vagy legalábbis remélem, hogy a következő időszakban kezdődnek csak igazán az alkotmányban foglalt történelemértelmezésekkel kapcsolatos viták. A TTE egyébként nyitott ezeknek a lefolytatására, éppen azért, hogy a történelemtanároknak egy világos kép álljon a szemük előtt, hogy mi az, amit tanítaniuk kell, és meddig érvényes az oktatás szabadsága. Egy nappal az alkotmány elfogadása után ez még nagyon bizonytalan. Remélem, hogy nem a beszűkülés, az ideológiai iránymutatás felé mozdulunk el, hanem a tanítás és a történelem értelmezésének szabadsága felé, értelemszerűen a tények és a múlt alapvető tisztelete mellett.
A TTE állásfoglalása az új alkotmányról
1. A történelemtanítás alapvető feladata a múltismeret mellett a jelen (társadalomismeret, állampolgári ismeretek) tanítása is. Utóbbiban kiemelt szerepe van az alkotmánynak.
2. Az alkotmány akkor teljesítheti funkcióját, akkor lehet tartós, ha a társadalom meghatározó csoportjainak, erőinek egyetértésével jön létre.
3. Aggodalommal tölti el a Történelemtanárok Egyletét, hogy az alkotmány kimunkálása nélkülözte a széles körű szakmai és társadalmi vitát, az erre biztosított idő igen korlátozott volt, ezért a szükséges szakmai és társadalmi egyetértés nem jöhetett létre.
4. Meggyőződésünk szerint a magyar történelem egyes eseményeinek, korszakainak, személyeinek értékelése a történettudomány feladata. Helytelenítjük, hogy ezekről jogszabály, különösképp az alkotmány rendelkezzék.
5. Elfogadhatatlannak tartanánk, ha több mint két évtizeddel a rendszerváltás után akár a történelem egyes személyeinek, eseményeinek, korszakainak, korszakhatárainak alkotmányba foglalt minősítése, meghatározása révén újra politikai, ideológiai korlátja lehetne a történelmi kutatásnak, a szakmai közbeszédnek, a történelemtanításnak.
6. Nehezen értelmezhető számunkra a történeti alkotmányra való hivatkozás (a preambulumban – Nemzeti Hitvallásban, továbbá az Alapvetésben). Különösképp abszurd, hogy ezt nem csupán előzménynek, hanem a jelképes tartalmon túlmenően jogi érvényűnek is tekintik.
