Kultúra

Mégsem lép fel Pozsonyban Kanye West, a szervezők a tiltakozás miatt inkább lemondták a teljes hip-hop fesztivált

Scott Dudelson / Getty Images
2153564417
Scott Dudelson / Getty Images
2153564417
A rapper ezek szerint idén már egyetlen európai színpadon sem fog feltűnni.

Alig másfél hét múlva, július 20-án Kanye West játszhatott volna a pozsonyi Rubicon hip-hop fesztiválon, májusban megjelent, világszerte botrányt okozó Heil Hitler című száma miatt erre azonban mégsem kerül majd sor, sőt, a szervezők a teljes fesztivált lemondták – írja az Új Szó.

A lap hozzáteszi: a 24 Grammy-díjjal elismert Kanye (aki egy ideje már szimplán csak Ye) május 8-án, a náci Németország legyőzésének nyolcvanadik évfordulóján tette közzé a dalt, ami élteti a diktátort. A felvétel végén a politikus egy 1935-ös beszédének részlete is hallható, benne a következő mondattal:

álljatok ki értem, épp úgy, ahogyan én kiálltam értetek.

A Heil Hitlert Németországban szinte azonnal betiltották, sőt, a legtöbb streaming-platformról is eltűnt, Elon Musk X-jén azonban futótűzként terjedt.

A teljes Rubicon lemondását az okozta, hogy ezrek írták alá a Westtel kapcsolatos szlovák nyelvű petíciót, a háromnapos fesztivál szervezőinek posztja szerint azonban a média, illetve több fellépő zenész és partner nyomása is közrejátszott a „nehéz döntésben” – írja a felvidéki hírportál.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

RUBICON FESTIVAL (@rubiconfestival) által megosztott bejegyzés

Az Új Szó hozzáteszi: a Rubicon csapata azt állítja, hogy gőzerővel dolgoznak a megoldáson, rövidesen pedig további információkkal szolgálnak majd a visszatérítési folyamat részleteiről, illetve a koncertek átütemezéséről. A lap a Web Closer-re hivatkozva arról is beszámolt, hogy a szervezők egy egymillió dolláros végrehajtási perrel is szembenéznek, amit a cseh Pop Out Entertainment nevű cég, a fesztivál egyik beszállítója próbálja behajtani.

Ye-nek néhány napja az ausztrál kormány a vízumát is visszavonta, ezzel jelezve a véleményüket a világ egyik legismertebb, ma is élő antiszemitájának produkciójáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik