Kultúra

Justin Timberlake lehet az Elton John-film főszereplője

Rocketman címmel film készül Elton Johnról, és a sztár azt szeretné, ha Justin Timberlake játszaná a főszerepet.

A 64 éves zenész a Los Angeles Timesnak adott interjújában mondta el, hogy a színész-énekest szemelte ki a szerepre. „Van egy kívánságlistám – fogalmazott Elton John. – Az első helyen Justin Timberlake áll, ő ugyanis egyszer már eljátszott engem a This Train Don’t Stop There Anymore-hoz készült videoklipben, amit David LaChapelle rendezett, és fantasztikus volt.”

Elton John a beszélgetés során azt is elmondta, hogy a film előkészítése már javában zajlik: a Billy Elliotot is jegyző Lee Hall megírta a forgatókönyvet, megvan a rendező, és hamarosan kezdődik a casting is, így rövidesen hivatalos bejelentést is tesznek a részletekről. Az énekes hozzáfűzte: nem hagyományos filmre kell számítani, hanem egyfajta szürreális musicalre a Moulin Rouge stílusában.

„Nem akarok normális életrajzi filmet, mert az életem sem olyan volt – fogalmazott a hatszoros Grammy-díjas művész. – A történet csak 1990-ig követi a pályámat, amikor elvonókúrára mentem. A nyitójelenet az lesz, hogy bevonulok, a zárás pedig az, hogy kijövök.” Elton John emellett arra is utalt, hogy talán néhány új dalt is ír majd a filmhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik