Belföld

Böjti sertéspöri

Két kövér kondér állt pénteken koradélután puskalövésnyire egymástól. Az egyik, a véderősöké, fönt a domboldalon, a másik, a romáké, lent, a faluszélen. Nem szakácsokon, hanem rendőrökön múlt, hogy végül csak az egyikbe került disznóhús. Így telt a böjt utolsó napja, a nagypéntek Gyöngyöspatán. Riport.

Tudják maguk, hogyan élhető túl, ha az ember télen, rettenetes mínuszban, egy szál pólóban eltéved az erdőben? Mi már tudjuk. És csupán Gyöngyöspatáig kellett autóznunk az infóért. A válasz Eszes Tamás századostól érkezett: elszáradt faleveleket kell túrni a hó alól, azzal jól kibélelni a trikót, majd elkötni a póló ujját, hogy úgy nézzünk ki, mint egy Michelin-baba, és kész is a megmenekülés. Hogyhogy hogyan lehet elkötni egy bicepszig érő trikó ujját? Most tényleg ilyen apróságon akadunk fenn? Talán inkább tessék azt kérdezni: hogy a fenébe kerülünk egyedül, eltévedve, éjszaka, ráadásul strandolós cuccban Szibériába.

Egyébként is, amennyire életszerű az avartestű magyar rambó probléma, nagyjából annyira százados Eszes Tamás. Ugyanis a Véderőnek semmi köze az államhoz, pláne nem az állam erőszakmonopóliumához. A Véderő maszek alakulat, néhány, az egyenruhához vonzódó civil egyesülete. A mozgalom leírt célja a hagyományőrzés, valamint „katonai és önvédelmi alapismeretek oktatása”. Egy klub, melynek tagjai és szimpatizánsai úgy öltöznek, úgy parancsolnak és engedelmeskednek, mintha katonák lennének. Még rangokat is osztogatnak maguk között. Eszesnek a századosság jutott.

Eszes Tamás, a Véderő parancsnoka. Fotó: Kummer János / fn.hu

Eszes Tamás, a Véderő parancsnoka. Fotó: Kummer János / fn.hu

Uniformisuk is olyan, mintha. Bakancs, terepnadrág, terepdzseki, zöld póló, piros baret. A rangjelzést a bal mellkason hordják, régi kommunista határőr váll-lapból készítik, de az eredeti aranyszín csillagokat ezüstre cserélték. A jobb zubbonyzseb fölé a NATO-stílre hajazó névtábla kerül, a sapkán Bundeswehr-jelvény csillog. Alapos Ecseri piaci kutatómunkát föltételez ez az nyitott ideológiájú mix.

Persze a játék a felnőtteknél is úgy kerek, ha mindenki komolyan veszi a métát, önmagát és a másikat. Ebben a feszes Eszes Tamás az élen jár. (Mélázzunk csak kicsit a nevén: ha elveszünk egy s betűt, jeles kurucot kapunk, ha z-t adunk hozzá, hát, akkor nem kurucot; azért ez fincsi.) Szóval Eszes olyan, mint egy akcióhős katona, úgy áll, beszél, tekint körbe, tisztára úgy. Ő a Véderő második embere. Fölötte már csak a főparancsnok van, bizonyos Porubszky Zsolt. Akit a minap elütött egy autó – így lett Gyöngyöspatára Eszesből, a kvázi-századosból de facto első ember.

Eszes amúgy karate oktató, űzött számos szakágat, most éppen kempomester Jászkiséren és Törökszentmiklóson. Azt mondja, az elmúlt három-négy évben száz tanítványa lett országos bajnok, hárman Európa-bajnokságot nyertek. Hivatásos katona sosem volt. Ifjúkorában ugyan szolgált a francia idegenlégióban, de pár hónap után lelépett, éles bevetésig nem jutott. Testét sárkánytetkók ékesítik, melyekből pénteken csupán a bal kezén induló és a jobb mellkasán végződő szaurusz kari szakaszát fedte fel a sajtó előtt, a többi óriásgyík szerencsére rejtve maradt a nyilvánosság elől. A motívumválasztás magyarázata egyszerű: a sárkány évében született a kínai horoszkópra fogékony százados.

Képriport a helyszinről! Fotó: Kummer János / fn.hu

Képriport a helyszinről! Fotó: Kummer János / fn.hu

A tiszt úrról azt is megtudtuk, hogy kriplinek tartja a mai fiatalokat, akik „el vannak puhulva, csak nyomják a csetet, szörnyen néznek ki”, ezért szeretné őket elrángatni a számítógéptől. Ez már a sokadik kiképző tábora, ahol egyetlen hétvége alatt közelharcolni és lőni tanulnak az újoncok, erősítenek, és persze megismerkedhetnek túlélési praktikákkal. Mint például az említett avarossal.

A százados azt mondja, nincs közük sem a Jobbikhoz, sem egyéb szervezethez, az alapszabályuk különben is tiltja, hogy tagjaik a Véderőn kívül is tevékenykedjenek. A tábor melletti árnyékszéket ennek ellenére a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület pólójában feszítő bajtárs ásta.

Na, szóval végső soron Eszes Tamás az az ember, aki miatt áll a bál Gyöngyöspatán. Ő szervezte a tábort, ő vásárolt hozzá közel háromezer négyzetméteres területet közvetlenül a cigánytelep szomszédságában. Miatta szállt ki a községbe úgy száz fő készenlétis, ketyegett milliós túlórapénz, fogyott benzin, amortizálódott autó.

Míg ő odafönt a domboldalon intézte az intézendőket – belakta a parancsnoki épületet, budit építtetett, gyújtóst rakatott a bogrács alá -, addig odalent jó néhány átkot szórtak felé a falu cigány férfijai. Azért csak az emberek, mert az asszonyok és a puják az operettkatonák érkezésének hírére reggel a húsvétot hátrahagyva buszokkal Szolnokra és Csillebércre utaztak.

Pihenő nagytakarítás közben. Fotó: Kummer János / fn.hu

Pihenő nagytakarítás közben. Fotó: Kummer János / fn.hu

A férfiak maradtak úgymond őrizni azt a keveset, ami van, és egész nap nagytakarítottak: szemetet szedtek, kaszáltak, árkot pucoltak. Közben tűrték/élvezték a kamerákat, a jó szagú, városi romavezérek helyszíni együttérzését, a „fehér” önkéntesek segítségét, a leautózó országgyűlési képviselők, a belügyminiszter s egyéb politikai celebek nyilatkozatait. Meg persze várták, hogy elkészüljön végre a gulyásleves. Mert bogrács persze idelent is állíttatott.

Azért volt abban valami csak a véderős uniformis eklektikájához mérhető őrület, ahogy a szolidaritását kifejezni érkező, egy helyi cigány által lepüspökurazott Iványi Gábor lelkész nagypéntek szent napján végigmérte a kondér mellett tizenkilónyi disznóhúst nyiszatoló roma felebarátait. Majd így szólt, miközben zsírban sercegő hagyma illata lengte körül ősz szakállát: „Hagyjuk kihűlni az indulatokat.”

Utóbb meg afölött értetlenkedett, mire volt jó az a túlreagált evakuálósdi. Lelkész úr, ha belenéz a sajtóba, bizonyára azon nyomban megvilágosodik, hiszen délutánra nemcsak Európa-szerte, hanem még Amerikában is cikkeztek a patai cigányok kimenekítéséről, a világvégi Magyarországról.

Meg persze arról, hogy a készenlétisek egyesével verték bilincsbe a Véderő nyolc tagját, köztük Eszes századost, aki három óra tájt még azt ígérte: ha a rendőrök „belekötnek” a mozgalom „formaruhájába”, akkor legközelebb farmernadrágban táboroztat majd.

Fotó: Kummer János / fn.hu

Fotó: Kummer János / fn.hu

Hogy lesz-e legközelebb, egyelőre kérdéses. Pénteken garázdaság miatt lépett fel a rendőrség, mondván, az uniformisok riadalmat keltettek a romákban. Szombat nulla órától pedig életbe lépett a kormány friss rendelete, miszerint szabálysértés, ha valaki a tevékenységével „közvetve vagy közvetlenül kétségbe vonja a rendőrség kompetenciáját”. Értsd: a szebbjövősök hajdúhadházi járőrözéséhez, vagy a véderősök gyöngyöspatai dzsemborijához hasonló akciók résztvevőit előállítják, és ha elégséges a bizonyíték, a bíróság gyorsított eljárásban pénzbüntetésre ítéli őket. Első alkalommal kisebb, aztán egyre nagyobb és nagyobb összegre. A végén tán még a telket is el kell adni.

És ez így helyes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik