Egy ellenszavazat mellett támogatta a Fidesz–KDNP-frakciószövetség azt a módosító indítványt, amely rögzítené az új alaptörvényben, hogy a bírói szolgálati jogviszony alsó korhatára a 30. életév, a felső pedig az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése. Eddig a felső korhatár 70 év volt, a leszállítás miatt élénken tiltakoznak a bírók.
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke hétfőn levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, vesse latba tekintélyét, hogy az Országgyűlés ne fogadja el az alaptörvény részeként a bírók nyugdíjkorhatárának drasztikus leszállításáról szóló indítványt, amelyet Lázár János Fidesz-frakcióvezető javasolt.
Baka András levelében azt írta: a javaslat megalázó, szakmailag nem indokolható, hatályba lépése az ügyek tízezreinek átszignálásához, az állampolgárok és a gazdasági szervezetek jogvitáinak jelentős elhúzódásához, növekvő jogbizonytalansághoz vezet.
A frakcióvezetői indítvány ellentétes a nyugdíjkorhatár emelésére való európai és hazai törekvésekkel, valamint a bírák magasabb nyugdíjkorhatárára vonatkozó nemzetközi gyakorlattal is – írta Baka András a miniszterelnöknek.
„Míg a korábbi időszak kormányzata nyíltan az ítélkezés jobboldali elfogultságát bírálta, az elmúlt mintegy két hónapban a jobboldali média egy része a volt diktatúra bíráiról beszél, és eltávolításukat egyre hangosabban követeli. Tekintettel arra, hogy az idősebb bírák eltávolítására vonatkozó és szakmai célokkal ellentétes javaslat ebbe a folyamatba is illeszthető, a független elemzés nem zárhatja ki a bírói kar ellen irányuló súlyos politikai támadást sem.
Ezt a feltételezést tovább erősítheti, hogy az Alaptörvény tervezete immár nem részesíti alkotmányos védelemben a bíróságok személyi kérdéseiben bírói többséggel döntő Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot.
A bármely irányba való politikai elfogultság vádját – miképpen azt az igazságszolgáltatás szervezete a múltban is tette – a leghatározottabban vissza kell utasítanom.” – olvasható Baka András levelében
„Kérem Miniszterelnök Urat, vesse latba befolyását és tekintélyét azért, hogy az Országgyűlés ne fogadja el Alaptörvény részeként a fenti javaslatot!” – zárja levelét a főbíró, akinek kérése a dolgok jelenlegi állása szerint nem talált meghallgatásra.
