Belföld

Esztergomnak kell rendeznie az ügyét

A Fidesz frakcióvezetője szerint az esztergomiak ügyét az esztergomiaknak kell rendezniük, ha pedig erre nem képesek, a jogszabályok részletesen szabályozzák, mi a teendő egy képviselő-testület működőképtelensége esetén.

Lázár János ezt hétfőn mondta azzal kapcsolatban, hogy Esztergom független polgármestere, Tétényi Éva petíciót írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben kérte a városban fennálló politikai patthelyzet megoldását, a képviselő-testület feloszlatását.

A Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre kifejtette: „valóban van arra lehetőség, hogy a képviselő-testületet működőképtelenség esetén feloszlassa az Országgyűlés, de ez csak egy végső eszköz”. Álláspontja szerint ugyanis helyi szinten kell közös nevezőre jutni. Mint fogalmazott, reméli, hogy az esztergomi közéleti szereplők nem a személyes érdekeiket és nem a politikai meggyőződésüket, hanem kizárólag a város ügyeit szolgálják.

„Nem kívánunk ebbe az ügybe beleavatkozni, ez az esztergomiak ügye. Amennyiben működőképtelenség áll be, akkor a kormány és az Országgyűlés fogja tudni a kötelességét, ami törvényi kötelessége” – mondta Lázár János. A Miniszterelnökségnél azt közölték, hogy tanulmányozni fogják Esztergom független polgármesterének petícióját.
Az esztergomi képviselő-testület Fidesz-frakciója múlt pénteken közleményben reagált a petícióátadási kezdeményezésre. Szerintük a polgármester azért választotta akciójához a szombati napot, mert három éve ekkor gyújtották fel Meggyes Tamás volt fideszes polgármester házát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik