Tudomány

150 milliárdba kerül Batmannek lenni

Csúcstechnológiával készült felszerelések, elit taníttatás és kiképzés, drága személyzet. 150 milliárd forintba kerülne egy hiperzsarurészleg létrehozása.

Magyarországon szerencsére incidensek nélkül zajlott le a Sötét lovag – Felemelkedés című legújabb Batman-film premierje. Mint arról már korábban írtunk, a film az előző rész után 8 évvel játszódik és benne egy újabb pszichopata készül Gothamet anarchiába fullasztani, aki ezúttal ideológiai háttérrel is alátámasztja, miért jó városokat robbantgatni. Az, hogy mennyibe kerül gonosztevőnek lenni, sajnos éppen a denveri mészárlás során derült ki. James Holmes ugyanis az összes fegyverét legálisan vásárolta meg helyi fegyverüzletekben, a lőszert pedig az interneten rendelte. Azt viszont most számolták ki először, hogy mennyibe kerülne a magányos denevérfetisiszta igazságosztó tevékenysége, ha fel szeretné venni a harcot a szervezett bűnözéssel. Megsúgjuk, nem lenne olcsó.

10 TEK-be kerülne

Ha a belügyminisztérium esetleg beszállna a finanszírozásba és létrehozna egy Batman alosztályt, akkor a TEK költségvetését kellene tízszer újra elkölteni és megtoldani még potom 50 milliárd forinttal. A moneysupermarket.com üzleti oldal számításai szerint ugyanis 682 millió amerikai dollárt, körülbelül 150 milliárd forintot emésztene fel, ha valaki a filmekben látott Batman-karaktert szeretné hiánytalanul megvalósítani a való életben.

Körülbelül ennyibe kerülne az igazi Bruce Wayne befolyásos extravagáns kuckója, a luxussal teli Wayne-villa valamint az alvilág legyőzéséhez szükséges high-tech járművek, kütyük és a komolyabb járgányokhoz szükséges kiképzés. A Bat-járművek egyedül nagyjából 17 milliárd forintos kiadást jelentenek, ezek közül a legújabb hadipari fejlesztések nyomait magán viselő Batmobil csaknem 4 milliárdot. Az üzemeltetési költségek sem átlagosak. A Wayne-villa és a Denevérbarlang fenntartása évente 8 millió forintot nyelne el, arról nem is beszélve, hogy ezek az előző részben megsemmisültek, tehát újjáépítésük – a valóságban pedig a megépítésük – közel 132 milliárd forintba kerülne.

Már a jogsi is egy vagyon
Forrás: techi.com

A fegyverek átlagára 2 millió forint körül mozog, de a jól ismert, kapaszkodóhorgot kilövő pisztoly például önmagában 11 milliót kóstál. A Batman által hordott intelligens köpeny majdnem 9 millió, a retinára kivetített képeket alkalmazó szemüveg-számítógép pedig kétmillió forint. Azért az se keseredjen el, aki szerény pénztárcával az alapoknál kezdene Bat-vásárolni. Válogathat például a denevér öltözet alap védelmi felszerelései közül. A könyök- és térdvédők csak 150 dollárba (33 ezer forint) kerülnek.

Alfréd is drága mulatság

A komolyabb fegyverek viszont 47 milliót vesznek el a költségvetésből. Ezek között találjuk a filmekben talán a leggyakrabban használt dróthoroglövő pisztolyt 11 millióért vagy a hőérzékelő kamerát 3 millió forintért. Az apróbb kütyük összköltsége egyébként 2 millió forint körül mozog, de ebbe csak olyan apróságok tartoznak, mint a hármas kiszerelésben vásárolt Batarang-dobócsillag 220 ezerért, a 132 ezerért vesztegetett hármas könnygázgránátcsomag, vagy a 100 ezres GPS-készülék.


A 330 milliós moci
Forrás: badbikegang.wordpress.com

A kiképzés is drága mulatság. A legújabb repülő jármű, a Bat vezetéséhez katonai vadászpilóta-kiképzés szükséges, ez pedig amerikai viszonylatokban körülbelül 500 ezer dollárt (110 millió forint) emészt fel. Érdemes azonban elkölteni, mert a közel 13 milliárd forint értékű repülő csodát meghúzni tolatáskor nem olcsó mulatság, főleg, hogy a robotpilóta a film szerint hagy némi kívánnivalót maga után.

Ne feledkezzünk el persze Alfrédról sem, aki komornyikként keres körülbelül annyit, mint egy magyar nagyváros összes takarítónője. Bruce Waynehez talán ő áll legközelebb, de azért nem pusziért hordja az úrfinak a narancslevet reggelenként. Csak a komornyiki munkája évente 17 millió forintot ér. Ennek a duplája jár a Wayne-birtok üzemeltetésével és fenntartásával kapcsolatos munkájáért, közel 33 millió forint. A felsorolásban szerepel még Bruce Wayne mérnöki végzettségének megszerzése, lövészeti kiképzés és a nem csak lineáris irányban forduló kerekekkel rendelkező Bat-motor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik