A szerdai kormányülésen a miniszterelnök új koncepció kidolgozását kérte az oktatási államtitkártól. (Immár a harmadikat.) Az MTI információi szerint a kormányfő többek között a hatástanulmányokat és háttérszámításokat hiányolta. Hoffmann Rózsának az új koncepció elkészítésére két hét áll rendelkezésére, ezt követően várhatóan májusban tárgyal ismét az anyagról a kabinet.
A Stop.hu információ szerint az oktatási államtitkárnak a miniszterelnök két órán át sorolta kifogásait, akit a sírás fojtogatott, s nem védte meg senki a koncepció társszerzői közül sem. A kormányfő szerint akár kis változások történnek az oktatásban, akár jelentősek, az egyaránt jelentős konfliktusokkal fog járni. Éppen ezért Orbán a nagyívű átalakítást pártolja.
Az új felsőoktatási törvényt szeptember 30-ig kellene elfogadni. A korábban tervezett hatályba lépés időpontja nem változik, azaz 2012. szeptemberétől élnének majd az új rendelkezések. Az oktatási államtitkárság délután nem kívánta kommentálni az információt.
