Élő Belföld

Orbán Viktor a Pride-ról: Felcsúton azt mondom, hogy szégyen, Budapesten azt, hogy balítélet

Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Orbán a Pride-ról: Felcsúton azt mondom, hogy szégyen, Budapesten azt, hogy balítélet

A szombaton tartott Budapest Pride-ra vonatkozó kérdésre Orbán Viktor először azt mondta, hogy „mi a fészkes fenét” keresett volna ő ott, majd úgy fogalmazott:

ha Felcsúton vagyok, azt mondom, szégyen, ha itt vagyok Budapesten, azt mondom, hogy balítélet

A 2022-es választással párhuzamosan tartott népszavazást hozta fel, és azt mondta, azon 3,7 millió ember nemet mondott a „genderre”, azonban voltak, akik érvénytelenül töltötték ki az ívet, és voltak olyanok is, akik a kormány álláspontja ellen szavaztak. Orbán szerint ez alapján tehát Magyarországon van támogatottsága „a gendernek”, amit „a Pride leír”. (A felvonulásra egyebek mellett „öncélú szexualitásként” is hivatkozott.)

A miniszterelnök azt mondta, Brüsszelben kiadták a parancsot arról, hogy Pride-nak lennie kell, megtalálták hozzá azokat, akik megszervezték, a főváros végrehajtotta ezt, az ellenzék hívei pedig felsorakoztak emögé.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy most a Pride ügyében történt ez, azonban ha nem „nemzeti kormány” lenne, akkor Ukrajna és a migráció ügyében is ez történne az országban, és akkor végünk lenne. „Ha egy brüsszeli kormány van, ez történne, és az emberek még tapsolnának is hozzá” – tette hozzá.

Orbán: Nem kell elfelejteni Ukrajnát, megállapodást kéne kötni velük

Orbán arról beszélt, hogy Ukrajna keleti határa „nincs lebiztosítva”, ezért az országgal a háborút vennénk fel az EU-ba.

Felidézte, hogy neki miniszterelnökként megadatott, hogy mind a NATO, mind az EU csatlakozási folyamatban részt vegyen. Szerinte a magyar álláspont az ukrán csatlakozással kapcsolatban nem egy érzelmi, hanem egy racionális álláspont. Hozzátette, a Voks 2025 szavazás alatt ezen a kérdésen volt ideje elgondolkodni a magyaroknak.

A miniszterelnök azt mondta, hogy mi, az európai unió tartja el most is az egész ukrán államot, mi fizetjük a nyugdíjakat, ha pedig taggá válnak, azután lehetetlen lesz korlátozni, hogy az összes pénzünk Ukrajnába menjen.

Szerinte nem kell elfelejteni Ukrajnát, azt se mondja, hogy nem kell támogatni őket. Orbán úgy véli, hogy egy szerződést, stratégiai megállapodást kellene kötni az ukránokkal, úgy azonban nem támogathatjuk őket, hogy közben magunkat is tönkretesszük.

Orbán: El kell kerülni a fegyverkezési versenyt, tárgyalni kell az oroszokkal

Orbán Viktor Kapu Tibor űrutazása után arról beszélt az interjúban, hogy a tavalyi NATO-csúcson még Ukrajna felfegyverzése volt a középpontban. Mára viszont új seriff érkezett a városba, utalt ezzel Donald Trump amerikai elnökre. Szerinte Trumppal és Erdogan török elnökkel hármuknak sikerült megakadályozniuk az idei csúcson, hogy felvegyék a katonai szövetség tagjai közé Ukrajnát.

Mint mondta, a NATO odáig még nem jutott el, hogy leüljenek tárgyalni az oroszokkal. Szerinte azonban el kell kerülni a fegyverkezési versenyt, de ez csak akkor lehetséges, ha megegyezünk az oroszokkal.

Orbán Viktor elmondta, hogy a korábbi fegyverkezési versenyben, a hidegháborúban rengeteg energiát pocsékoltak el, és a magyarok is sokat vesztettek. Nekünk az érdekünk, hogy a magyarok pénze oktatásra, a saját ügyeinkre menjen, tette hozzá.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik