A fővárosi Művészetek Palotájában a Himnusszal és Schmitt Pál köztársasági elnök köszöntőjével kezdődik ünnepi hangverseny, az államfő – közszolgálati médiumok által közvetített – beszédét valamennyi helyszínen élőben követhetik a meghívottak.
A gálaestek első részében mind a tíz helyszínen Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusával kezdik műsorukat a zenekarok és énekkarok, míg az estek második része helyszínenként eltérő lesz.
A Művészetek Palotájából a Magyar Televízió, a Kolozsvári Magyar Operaházból pedig a Duna TV közvetíti élőben a gálákat, a szünetben pedig bemutatják a Pécsett, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Szombathelyen, Győrben, valamint Békéscsabán és Kecskeméten zajló eseményeket is.
Az államtitkárság tájékoztatása szerint az általuk szervezett események közül a fővárosi gálaest költsége a legmagasabb, 24 millió forint, míg a többi kilenc helyszínre tervezett ünnepi hangversenyre átlagosan 7 millió forintot költenek, amit a központi költségvetés forrásaiból fedeznek.
