Belföld

Kétezren az alkotmány ellen

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért mozgalom péntek esti tüntetésén véget értek a beszédek az Alkotmány utcában. A résztvevők száma jóval elmaradt a március 15-i létszámtól.

Helyszíni tudósítónk szerint körülbelül kétezren gyűltek össze pénteken délután az Alkotmány utcába meghirdetett demonstrációra, hogy az alkotmányozás ellen tiltakozzanak.

A Facebookon szerveződött közösség roma- és jogvédő szervezetekkel együtt hirdette meg demonstrációját. Az LMBT szervezetek is hozzájuk csatlakoznak, akárcsak a meleg bloggerek.

A résztvevő szervezetek képviselői (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

A résztvevő szervezetek képviselői (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

A transzparenseken többek között az államfő helyesírását állították pellengérre és a demokráciával és az összefogással kapcsolatos szövegek – mint “A hatalom mi vagyunk” – jelentek meg, de a Fideszre utaló feliratokat is lehetett látni, mint “Ez a narancs romlott!”.

Dénes Balázs (TASZ) beszédében azt mondta, aki ma jogállamban szeretne élni, annak alkotmányellenesnek kell lennie. Szerinte az alkotmány egy pár hét alatt összeütött, a melegek jogait csorbító keresztény-konzervatív tákolmány.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

“Nekünk nem baj, ha alkotmányoznak, csak ne előttünk csinálják!” – mondta később felszólalásában Németh Attila, a Meleg Egyenjogúságért Koalíció sajtóreferense.

Istvánffy András, a 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom koordinátora egyetlen politikai erő “magánkalandjának” nevezte az alkotmányozást. Hozzátette: ezzel ugyanakkor életre hívtak egy olyan új politikai közösséget, amelynek tagjai illegitimnek tekintik az új alkotmányt, és amely idővel “helyreállítja a köztársaságot”.

Később a romagyilkosságok révén a kisebbségek jogai és az “állami erőszak monopóliuma” is előkerült.

Másfél óra elteltével a beszédek még mindig tartottak. (A szervezők 70 percet ígértek.) A tömeg kezdett szétzilálódni, a felszólalók, úgy tűnik, gyakran a már elhangzott gondolatokat ismételték.

A tűzoltók is tüntettek

Nem messze, a Kossuth téren a tűzoltók tüntettek. A heti 48 órás munkaidejükkel megdolgoznak a korkedvezményes nyugdíjukért, így azt elvenni jogsértő – mondta Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke beszédében.

A háromszáz tűzoltóhoz az alkotmány ellen tüntetők közül is csatlakoztak néhányan. Volt, aki a két demonstráció között ingázott.

Fotó: Lakatos Péter/MTI

Fotó: Lakatos Péter/MTI

A belügyminisztériumi tiltás ellenére több tucatnyian viseltek bevetési tűzoltó egyenruhát. Több transzparensre azt írták: “Nem érzezzük a megbecsülést”; “Engem ne mentsen 60 éves tűzoltó”, illetve “A tűzoltó odamegy, ahonnan más menekül”. A színpad elé helyezett fekete színű, naranccsal megtöltött koporsóba egy tűzoltó egyenruhába öltöztetett bábot fektettek. A mécsesekkel körbevett “ravatal” elé egy táblára azt írták: “Életpálya = halálpálya”.

A demonstráción néhány percenként megszólalt a tűzoltók szirénája, és az egyik tűzoltó narancsokkal zsonglőrködve szórakoztatta közönségét – számolt be tudósítónk.

Árok Kornél azt mondta: már minden kedvezményt elvettek a tűzoltóktól, így a 13. havi munkabért, a bérkiegészítést, a túlóradíjat, csökkentették a cafetéria-juttatást, most pedig már az előre ledolgozott ötéves nyugdíj korkedvezményt akarják elvenni, miközben egy tíz éves szolgálati viszonnyal rendelkező tűzoltó fizetése nem éri el a 90 ezer forintot.

A HTFSZ elnökének közlése szerint sok tűzoltó, 8-10 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött, bejelentette, leszerel és a civil életben keres megélhetést. Ha ez a távozás nagy számban történik, az egyre fiatalodó állományból eltűnik a szakmaiság, nem lesz, aki átadja tapasztalatait a kárhelyszíneken – tette hozzá.

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért mozgalom által a Sándor Palota elé mára meghirdetett 4K-s “Szellemjárást” a rendőrség betiltotta.

18-án hétfőre azonban újabb akciót hirdetnek “Pacmanizáció” néven. A szervezet azt írja, 600 főt szeretnének látni az Alkotmány utca végén, hogy az alkotmány zárószavazásának időpontjában megformálhassák Pac-man élő képét. A terv szerint a narancssárga ruhások egy éhes szájjal a paragrafusra ráharapni készülő figurát rajzolnak ki. A céljuk az, hogy az élőképről készült fotóval hívják fel a hírügynökségeken keresztül minél szélesebb körben az összefogásukról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik