Nagyvilág

„Eljött a pont, amikor már egyáltalán nem bíztam bennük” – voltak, akik úgy tapasztalták, nem ment gördülékenyen a magyarok kimenekítése Izraelből

Alexi Rosenfeld / Getty Images
Alexi Rosenfeld / Getty Images
Két magyar állampolgár is azzal kereste meg lapunkat, hogy az izraeli–iráni konfliktus idején nem kaptak megfelelő tájékoztatást a magyar konzulátustól. Egyiküknek azt tanácsolták, hogy próbáljon egyedül kijutni az országból, csakhogy az egyetemen, ahol tanul, azt mondták, ez kockázatos. Másik forrásunk szervezetlenségre és technikai problémákra panaszkodott. A magyar külügy szerint nem volt ügyfélpanasz vagy technikai probléma, munkatársaik pedig „a hatályos jogszabályok alapján” jártak el.

Az izraeli–iráni háború legforróbb pillanataiban honfitársainkért is aggódhattunk. A magyar állam – Szijjártó Péterrel az élen – a háború kitörése után nem sokkal izraeli mentőakciók lebonyolításáról adott hírt, kiemelve, hogy a légterek zárva vannak, így az „evakuációs műveletek összetettebbek”. Hogy milyen műveletekről van szó pontosan, azzal kapcsolatban a külügyminiszter nem bonyolódott részletekbe, és azt sem említette, hogy komolyabb nehézségekbe ütköztek volna az Izraelben lévő magyarok hazajuttatásával.

Mit tegyen egy magyar, ha Izraelben veszélyhelyzetbe kerül?

  1. Először regisztrálni kell konzuli védelemre a megfelelő gov.hu-s oldalon. Ám, ahogy ott fogalmaznak, „a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata elsősorban az Izraelben nem életvitelszerűen, hanem átmeneti jelleggel, turista, üzleti, családlátogatás, stb. céljából, rövidtávon tartózkodó, tehát szállással és megélhetéssel nem rendelkező, a légtérzár miatt az országban rekedt magyar állampolgárok hazatérését próbálja megoldani”.
  2. Ha megtörtént a regisztráció, elérhetőségeket kell megadni, amelyeken keresztül veszélyhelyzetben a Konzuli Szolgálat felveszi az illetővel a kapcsolatot. A regisztráció telefonos applikáción is történhet, ehhez a Konzinfo Utazom appját szükséges letölteni.

Két, a konfliktus idején Izraelben tartózkodó magyarral beszéltünk, akik végigmentek ezeken a fázisokon, kisebb-nagyobb sikerrel. Egyikük végül Izraelben maradt, másikuk ciprusi segítséggel jutott ki.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik