Arra kérlek, hogy a mögötted állók erejében bízva olyan Alkotmány mellé állj, amely vagy bírja a józan gondolkodású ellenzéki pártok támogatását, vagy kiállja a népszavazás próbáját – kezdi levelét.
Majd közös múltjukra emlékezteti a miniszterelnököt, amikor együtt küzdöttek a demokráciáért. Mi mindannyian azért vettünk részt a rendszerváltásban, hogy szívvel, ésszel, tisztességgel teremtsünk jobb életet Magyarországon – írja.
A demokrácia a joguralom rendszere, nem pedig a népítéleté. Nem rúghatjátok fel a jogbiztonságot még akkor sem, ha a közvélemény vélt vagy valós többségének igazságérzetére hivatkoztok közben. Nem szabad visszamenőleges hatállyal törvényeket alkotni, a független intézmények hatáskörét és funkcióit, a sajtó szabadságát korlátozni – figyelmezteti Orbánt.
Ezután Fodor a ’89-es alkotmányt méltatja, amely szerinte kiállta az idő próbáját. Ezért arra kéri Orbánt, ne cserélje ezt egy oktrojált, egypárti alkotmányra, amely hadat üzen a sokszínű, szabad és demokratikus Magyarországnak. Mert ez az alkotmány a volt SZDSZ-es politikus szerint születése pillanatától ingatag lábakon fog állni.
„Kedves Viktor! Te jelenleg minden magyar ember miniszterelnöke vagy. Nem csak azoknak tartozol felelősséggel, akik döntéseidet támogatják, hanem hivatalodból adódóan minden magyarért. Neked megvan a lehetőséged arra, hogy visszafordítsd ezt a folyamatot, melynek beláthatatlan következményei lesznek. Ha ebben a formában fogadjátok el a javaslatot, azzal véglegesen lemondtok arról, hogy az Alkotmány minden magyar állampolgár számára egy tiszteletet parancsoló, jogrendszerünket alapjaiban meghatározó dokumentum legyen. Az eddig szellemileg kettészakított ország olyan helyzetbe sodródhat, hogy a szétszakítottság immáron közjogi értelmet is kap. Ellenzéki támogatás vagy népszavazás elengedhetetlen ahhoz, hogy az új alaptörvény mindannyiunké legyen” – fejezi be levelét, majd arra kéri Orbán Viktort, hogy állítsa meg az új alkotmány elfogadásának folyamatát és írjon ki népszavazást, mert „Magyarország megérdemel ennyit.”
