Belföld

Árampénzt kaphatunk vissza

Kétmillió forintnál is többet kapott vissza egy ipari áramfogyasztó a szolgáltatójától, miután kiderült, hogy másfél éven át rossz tarifabesorolás alapján fizette a rendszerhasználati díjak egy részét - tudósít a Magyar Nemzet.

Az ipari áramfogyasztó a túlfizetésre nem a szolgáltató értesítéséből jött rá, mert ilyet nem kapott tőle, hanem egy számára addig ismeretlen tanácsadó cég bejelentkezése nyomán. A cég azt ajánlotta neki, átnézi számláit, s ha túlfizetésre bukkan, ötvenszázalékos sikerdíjat kér a visszakövetelhető összegből. A fogyasztó végül közvetítő nélkül, maga intézkedett – sikerdíj nélkül is sikerrel járt.

A lap szerint sokan lehetnek, akiknek a rossz tarifabesorolás vagy egyéb ok miatt a kelleténél többet kell fizetniük. A Magyar Nemzet figyelmeztetett: minden olyan nem lakossági áramfogyasztó kérhet szerződésmódosítást a szolgáltatójától, aki idősorosan fogyaszt villamos energiát, vagyis az elszámolás terhelési görbe alapján, távleolvasású órával történik. Ebben az esetben, a számláján pedig az árszabás rubrikában a KIF vagy KÖF/KIF rövidítéseket látja, és nem azt, hogy KIF3 vagy KÖF/KIF3.

A két kategória közt a különbség tetemes: a KIF1-be sorolt fogyasztó 9,33 forint elosztói forgalmi díjat fizet kilowattóránként, egy KIF3-as csak 4,12 forintot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik