Júniusban mindössze két nap leforgása alatt két olyan bejelentés is napvilágot látott, amely nagy érvágás a hazai fesztiválpiacnak és a kisebb fesztiválok rajongóinak: június 16-án a Kolorádó szervezői tudatták, hogy az idei lesz az utolsó fesztivál, két nappal később pedig a Bánkitó Fesztivál közölt hasonló híreket. A döntések mögött meghúzódó okok azonban merőben mások. A Kolorádó arra hivatkozva jutott erre, hogy a fesztivál helyszínéül szolgáló, állami tulajdonban levő Pilisi Parkerdő Zrt. – közleményüket idézve – „ellehetetlenítette” a rendezvényt, és a továbbiakban nem engedélyezi, hogy ott tartsák meg a fesztivált. A Bánkitó közleménye ezzel szemben az elmúlt években bekövetkezett politikai és gazdasági változásokat, valamint az egyre növekvő költségeket nevezték meg okokként, illetve azt, hogy a jövőben olyan kompromisszumokat kellene megkötniük, amikkel szembemennének a fesztivál elveivel.
A nagyobb képet nézve akár azt is mondhatnánk, hogy nem olyan meglepő mindez, hiszen válságban a fesztiválipar: az elmúlt években olyan, tömegek által látogatott és népszerű fesztiválok szűntek meg, mint a Volt vagy a Balaton Sound, és a Sziget esetében is már-már kötelező jelleggel érkeznek a hírek, miszerint a látogatottság szerényebb volt a vártnál. A jelenségről, és elsősorban a hazai és a világ nagy fesztiváljait érintő változásokról írtunk már bővebben, most azonban a két, sokkal kisebb volumenű, de nem kevésbé népszerű fesztivál kapcsán néztük meg a hazai fesztiválszereplőkkel, mi is a helyzet ezen a fronton, mennyire vannak veszélyben a kisebb fesztiválok, és milyen nehézségekkel kell megküzdeniük.
Két búcsú, két különböző indok
A Bánkitó 2009-ben jelent meg, és merőben új színt hozott a hazai fesztiválpalettára: egy családias, civil kezdeményezés által szervezett multikulti fesztivál a Bánki-tó partján, amely elnyomott társadalmi csoportok láthatóvá tételét és támogatását tűzte ki célul – azon túl, hogy kisebb-nagyobb magyar zenekarokat vonultatott fel. Hamar megmutatkozott, hogy van rá igény, a Bánkitó egyre nőtt, miközben megtartotta a már említett családias jelleget; nem véletlen, hogy Magyarország legnagyobb kisfesztiváljaként hivatkoztak rá. Idén azonban világossá vált, hogy milyen nehéz helyzetben van, aki civil szervezetként működtetne fesztivált.
A szervezők megkeresésünkre kicsit konkretizálták a képet: 2024 óta dolgoztak azon, hogy potenciális befektetőket találjanak, ám ezek a folyamatok megrekedtek, emellett prioritás volt, hogy az elvek se sérüljenek.
A befektető bevonása önmagában is komoly döntés lett volna, hiszen a Bánkitónak saját szellemisége van, amit szerettünk volna megőrizni. Ennek ellenére bizonyos, nem a mélyebb értékrétegeket érintő kompromisszumokra nyitottak voltunk
– kaptuk a választ.
Több olyan szervezet bevonásának lehetőségét is megvizsgálták, amelyekkel addig is szorosan együtt dolgoztak, ám még ez a megoldás sem feltétlenül jelentett volna biztos jövőt. Vizsgálták az olyan intézmények szorosabb bevonását is, amelyek a fesztivál programjain keresztül érintettek – megemlítették a Bánkitó erős zsidó kulturális hagyományait –, ám ez sem vezetett olyan eredményhez, amely hosszú távon fenntarthatóvá tette volna a működést.
A korábban közzétett közleményben azt írták, „súlyos kompromisszumokat” kellett volna kötni, amelyek nem összeegyeztethetők a fesztivál értékrendjével. Egyik kérdésünk épp erre vonatkozott: mik voltak azok az egyezségek, amelyeket akkor sem akartak megkötni, ha ezzel vége a Bánkitónak?
