(MTI-ECO) Köves András, a Kopint-Datorg Rt. tudományos vezérigazgató-helyettese úgy nyilatkozott: bár a beruházások harmadik negyedéves, 2,2 százalékos növekedése jelentősen elmaradt a várakozásoktól, elképzelhető, hogy éves szinten a mutató 6 százalékra emelkedik. A kutató ezt azzal indokolta, hogy a mutató növekedésének
dinamikája évről-évre az utolsó negyedévben a legmagasabb. Köves András azt sem tartotta kizártnak, hogy az egész éves beruházás mintegy 40 százaléka az utolsó három hónapra koncentrálódjon, ezért hangsúlyozta, hogy a Kopint-Datorg optimista várakozásait reálisnak
tartja. Az idei GDP a Kopint korábbi prognózisának megfelelően 5,3 százalék körül alakul Köves András szerint. A kutató megerõsítette, hogy az idén a mezőgazdaság teljesítményének stagnálására és a külkereskedelmi mérleg egyenlegének további romlására, 4 milliárd euró körüli hiányra számítanak.
Ajánlott videó
- 10:41 Tragédia a vb-győzelem után: Ünneplés közben meghalt egy 13 éves fiú Spanyolországban
- 10:40 Megkéselte a főbérlőjét a borsodi férfi
- 10:21 MTVA: Egyöntetűen az a döntés született, hogy az adásszünet után A tanú a legmegfelelőbb választás
- 10:13 Nagyon súlyos hibát találtak az androidos mobilokban
- 10:08 „Kettő probléma van vele” – Molnár György Elefántnak nem tetszik Kóbor Léna Gyöngyhajú lány-feldolgozása
- 09:58 Meg kellett szakítania az útját Budapesten egy Frankfurtba tartó dohai gépnek
- 09:55 Vitézy Dávid: Extrém gyorshajtóknál akár autóelkobzás is jöhet
- 09:49 Részegen árnyékbokszolt a benzinkúton, a shop vendégei zsebre tett kézzel nézték
- 09:32 A BAGázs alapítója gyermekvédelmi helyettes államtitkár lesz
- 09:20 Azonos magasságon repült egymással szemben két repülő az Atlanti-óceán felett
- 09:17 Zavargások voltak Argentínában az elveszített vb-döntő után
- 09:14 Szakítottak a Temuval a magyarok
- 09:12 Bombera Krisztina: Régóta kerülöm azokat, akik 2010 után a TV2-nél dolgoztak a hírműsorokban
- 09:03 Rájöttek, mi okozhatja a több millió ember életét megkeserítő bélbetegséget
- 09:14 Megtalálták a Dunántúl legnagyobb csonkafülű denevérkolóniáját
- 07:42 Kellemetlen pillanatok a vb-döntőn: a FIFA-elnök sem tudta elrángatni Trumpot az ünneplő spanyolok mellől
- 20:41 Török Gábor: Polgár Judit jelölése Magyar eddigi legmegosztóbb bejelentése
- 22:04 Polt Péter reagált Gajdos László kijelentéseire
- 08:51 Kérelmezték Forsthoffer Ágnesnél, hogy kezdeményezze a legfőbb ügyész hivatalvesztésének kimondására irányuló eljárást
- 07:03 Hétfőn ismét rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, mutatjuk a részleteket
- 05:45 Azt hiszed, mindent tudsz a Balatonról? Teszteld magad!
- 19:43 Magyar Péter hétfőn megkérdezi Polgár Juditot, kész-e új szerepben szolgálni hazánkat
- 19:29 A sokat kritizált csereember góljával verte Spanyolország a fociból keveset mutató Argentínát
- 08:10 „Talán egy olyan testrészen, ahol nem látszik” – a spanyolok védője azt ígérte, magára tetováltatja edzője arcát a vb-arany után
- 06:45 Négy pártmentes választás, taroltak a függetlenek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
