Szórakozás

Paparazzók elől menekülve karambolozott a világsztár

Összetörte fekete Porschéját és vele együtt majdnem saját magát is a balhés énekes, Chris Brown.

Falnak vezette luxusautóját Chris Brown szombat hajnalban, amikor pár lesifotós elől próbált meg elmenekülni. Az énekes egyedül tartott egy jótékonysági koncertre, amikor hirtelen kivágott elé két autó, és a benne ülők sűrűn kattogtatni kezdték a fényképezőgépüket. Az énekes elmondása szerint a fotósok nagyon agresszívan viselkedtek, ezért megpróbálta lerázni őket.

Chris mostanában amúgy is a figyelem középpontjában van, hiszen újra együtt van egykori szerelmével, a barbadosi énekesnővel, Rihannával. A paparazzók így minden lehetőséget megragadnak arra, hogy esetleg együtt kapják lencsevégre a két sztárt, akik csúnya évfordulót ünnepeltek a napokban, hiszen pont 4 éve, a Grammy-díjátadó előtt történt, hogy Chris agyba-főbe verte Rihannát.


(Fotó: NorthFotó)

Az énekes egyébként épp a napokban posztolt egy meglehetősen elkeseredett üzenetet Instagramjára, amiben azt fájlalja, hogy senki sem képes neki megbocsátani. „Belefáradtam ebbe, ami megy, 19 éves voltam, amikor elkövettem azt a hibát. Mondd meg nekem, hogy nyugodhatnék meg? Mit kell tennem azért, hogy pozitív képet alakítsak ki magamról? Nem fogok itt ülni, és játszani az áldozatot, imádkozom mindennap és minden éjjel, hogy a dolgok jóra forduljanak, és amikor úgy tűnik, minden rendben, történik valami rossz.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik