Szórakozás

Műtéttől retteg Kárász Róbert

A TV2 műsorvezetője semmitől sem tart jobban, mint hogy műtőasztalra kerüljön a gerincsérve miatt.

Kárász Róbert rendszeresen mozog: hetente kétszer-háromszor jár edzőterembe, mellette pedig úszni és futni is szokott. Nem véletlen, hogy ennyire odafigyel magára, ugyanis már tíz éve súlyos betegség gyötri.

(Fotó: TV2)

“Az a célom, hogy az egészségem rendben legyen. Én már negyvenéves elmúltam, és azt szokták mondani az orvosok, hogy ez már egy veszélyeztetett kor a férfiak számára, nekem pedig főleg, ugyanis több mint tíz éve gerincsérvem van. Nem szeretném, ha műteni kellene, nagyon ódzkodom az orvosi beavatkozásoktól” – mondta a Hír24-nek Kárász Róbert, akinek nemrég celeb lett az orra.

“A műtőszobát aktív sportolással próbálom elkerülni. Tudatosan olyan gyakorlatokat végzek, amivel meg tudom erősíteni a csigolyáimnál lévő izmokat, így legalább tünetmentes lehetek. A rendszeres mozgás mellett pedig minden évben van egy-két hónap, amikor gyógytornára is elmegyek. A szakemberek azt mondják, hogy ha ezt így csinálom, akkor nagyon nagy baj nem lehet, van esély arra, hogy műtét nélkül megúszom a dolgot” – tette hozzá a TV2 műsorvezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik