(FN, Microbróker) Folytatódott a tegnapi bizonytalanság a hazai börzén. Ennek oka valószínűleg a külföldi pénz és tőkepiacok várakozása az amerikai elnökválasztás eredményére. Ennek is betudható, hogy a 10,75 milliárdos forgalom mellett is estek az árak, és végül 106 pontos csökkenéssel (- 1,35%) zárt a BUX. A legnagyobb forgalom a Matáv papírjaival bonyolódott, de jelentős volt a kereskedés a MOL (- 2,4%) és az OTP részvényeivel is. Nyilvánosságra került, hogy a Gazprom keresetet nyújtott be a BorsodChem igazgatóság szerződéseinek megsemmisítését kérve. A BorsodChem körüli bizonytalanságok miatt a cég papírja 3,88%-ot csökkent és így 7910 forinton fejezte be a kereskedést. Ez a hír a TVK árfolyamára is hatást gyakorolt, 5600 forintos záróára 3,44%-os gyengülést takar. Arra a hírre, hogy a Fotex egy amerikai óriás kereskedelmi lánccal folytat tárgyalásokat papírjainak ára, 3,39%-ot emelkedett, így végül 305 forinton zárt. A nap vesztese ma is a Humet lett, a társaság papírjai ugyanis 15 forintot (20%) zuhantak.
Ajánlott videó
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 19:04 Az űrből is tisztán látszik a Balatonba ömlő sötét színű víztömeg
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 16:28 Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 15:27 A Tisza nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, Magyar Péter bohóckodásnak tartja
- 11:46 Közzétették az egészségügyi szakdolgozói bérrendezés részleteit
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
