Szórakozás

Balhé Az Ének iskolájában

Az ének iskolája (Az ének iskolája)
Az ének iskolája (Az ének iskolája)

Az osztályfőnök, Friderikusz Sándor és a tanárnő, Szulák Andrea a tanítási elveiket ütköztették.

Szulák és Fridi azon kapott össze, hogy „Andi néni” túl szigorú osztályzatot adott az egyik kislánynak, amivel – Friderikusz szerint – elveszi a gyerek kedvét a színpadtól.

Az énekesnő igyekezett megindokolni a döntését, de Friderikusz félbeszakította. Andreának aligha eshetett jól, hogy Friderikusz kétségbe vonta szakmai értékítéletét. Mindezt azzal tetézve, hogy szerinte a gyereket nem így kell motiválni, ezzel pedig Andrea pedagógiai módszerét is kétségbe vonta.

“Sándor és én alapvetően remekül kijövünk egymással, talán mert nagyon hasonlítunk: a gyerekekért mindketten tűzbe mennénk. Tudom, hogy neki az a feladata, hogy a diákokat képviselje, remekül csinálja, és hálás is vagyok neki ezért, de én továbbra is a saját motivációs elveimben hiszek. A gyerekek motiválásában közvetlen tapasztalatom van, hiszen azon túl, hogy most négy kis­diákot terelgetek tanárként, anya is vagyok. Amikor a kislánynak rosszabb jegyet adtam, valójában hosszú távon jót tettem neki, és ez a következő megmérettetésnél meg is mutatkozott, mert nagyságrendekkel jobban szerepelt! – magyarázta Szulák a Blikknek.

Friderikusz Sándor a történteket így kommentálta: “Akkor is, és akkor se!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik