Tudomány

Máig megoldatlan a csillagember rejtélye

24.hu
24.hu
Az egész tudományos világot megdöbbentette, amikor egy mélyen a föld alatt húzódó barlangrendszerben két férfi emberi csontokra bukkant. A barlangászok akkor még nem sejtették, hogy felfedezésükkel máig megfejtetlen rejtélyek ajtajait nyitották ki. A maradványok ugyanis egy olyan, addig ismeretlen fajhoz tartoztak, amelynek létezését mai napig nem tudják megmagyarázni a szakértők.

A régészek, történészek és antropológusok munkájának köszönhetően napjainkban hihetetlenül részletes elképzeléseink vannak arról, hogyan éltek elődeink – egészen az ókorig visszamenőleg. Azt hinni ugyanakkor naivitás, hogy nem lehetnek előttünk titkok a múlttal kapcsolatban: elég csak néhány ezer évet visszatekinteni az írás előtti korszakra, és máris sokkal kevésbé magabiztosan fogalmazhatunk meg állításokat arról, milyen is lehetett a világ. Ha pedig 300 ezer évvel ezelőttre, az emberiség hajnalára szeretnénk rálátni, megannyi megválaszolatlan kérdésünk marad, olykor pedig addig biztosnak vélt elképzeléseinkről is kiderülhet, hogy nem állják meg a helyüket.

Ezzel kellett szembesülnie Lee Berger paleoantropológusnak is, miután kutatócsapatával példátlan felfedezést tett egy dél-afrikai barlangrendszer mélyén. Hogy pontosan mit is találtak, és miért lepte meg ez világszerte a szakértőket, arról Dr. Hajdu Tamás antropológust, az ELTE TTK Embertani Tanszék tanszékvezető docensét kérdeztük.

Farkas Norbert / 24.hu Dr. Hajdu Tamás.

Honnan jöttünk?

Ez a cikk a Honnan jöttünk? című sorozatunk hatodik része, amelyben az ember és a csimpánz utolsó közös ősétől kezdve mutatjuk be fajunk történetét egészen addig a pontig, amikor az egyetlen emberfajjá váltunk a Földön.

Mélyen a föld alatt találtak rá a csillagemberre

2013. szeptember 13-án két barlangász, Rick Hunter és Steven Tucker merészkedett le a Rising Star (felkelő csillag) nevű földalatti barlangrendszerbe, saját bevallásuk szerint azzal a reménnyel, hogy új felfedezéseket tehetnek a mélyben. A két férfi lejutott a barlang bejáratától 80 méterre található, rendkívül nehezen megközelíthető Dinaledi-kamrába, ahová egy 10 méter hosszú, elképesztően szűkös folyosó vezet, amely bizonyos részeken csupán 25–50 centiméter átmérőjű. Miután a barlangászok átpréselték magukat ezen a járaton, egy 12 méteres szakadékon kellett leereszkedniük, hogy a kamrába érjenek. Azt követően, hogy a lábuk végre talajt ért, elképesztő látványra lettek figyelmesek: a barlang padlóját több száz emberi csont borította be.

Animalparty / Wikimedia Commons

Hunter és Tucker néhány nappal később visszatért a Dinaledi-kamrába, ekkor már egy fényképezőgép társaságában, hogy megörökítsék a fosszíliákat. A fotókat megmutatták Lee Bergernek, aki hamar egy kutatócsapatot szervezett a helyszínre.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik