Belföld

Meddig bírjuk energiával?

A vágyainkat is csökkenteni kell ahhoz, hogy elegendő legyen a megtermelt energia. Interjú Kiss Ádám egyetemi tanárral, az ELTE Környezettudományi Centrumának vezetőjével.

Mennyi energiát fogyasztunk, és mi lenne, ha mindezt nem termelnénk meg?

Összeomlana az egész civilizáció. Ez rendkívül összetett manapság. Energiára szükség van az élelmiszertermeléshez, a közlekedéshez, az ivóvízellátáshoz, a termelő tevékenységekhez, a telekommunikációhoz és így tovább. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy sokkal kevesebb energiával meg lehetne lenni. Ez nem igaz. Ahhoz hogy egy társadalom működni tudjon, folyamatos és biztonságos energiaellátásra van szükség.

Mi tehet az egyén?

Energiatakarékosan élhet. Ha visszafogja a vágyait. Az energiafogyasztás három dologtól függ: hányan vagyunk a Földön, mennyi szolgáltatásra vágyunk és a szolgáltatást mennyi energiával tudjuk elérni. Az optimális népességet még soha sehol a világon egyetlen társadalom sem tudta beállítani. Olyan világban élünk, ahol a tömegkommunikációs eszközök mind vágyat keltenek valami iránt, és az emberek szeretnék azt megkapni. Az autók hatékonysága 30-40 százalékkal növekedett az elmúlt időszakban. Ebből arra következtetnénk, hogy ugyanannyi ember 30-40 százalékkal kevesebb energiát használ az autókkal. És kiderült, hogy ugyanannyit használunk, mert az igények növekedtek: nagyobb és gyorsabb autókat használunk. És ugyanannyit fogyasztunk (egy főre számolva), mint 20 évvel ezelőtt. Tehát az emberek vágyait kellene befolyásolni, és ez már nagyon komoly társadalompolitikai kérdés.

A harmadik tényező, hogy egy-egy szolgáltatást mennyi energiával lehet megvalósítani. Ez technikai kérdés, és vannak benne jócskán tartalékok. Vizsgálták a fogyasztás paramétereit mindenféle korrelációban, és azt találták, hogy 1980 óta világátlagban 3 százalékon belül változott csak az egy főre jutó energiafogyasztás. A Föld lélekszáma 66 százalékkal nőtt, és éppen ennyivel nőtt a világ energiafogyasztása is. Egy ilyen szigorú korreláció néhány év alatt nem törik meg. Az, hogy mennyit fogyaszt a világ 10 év múlva, a várható népesség megbecsülésével könnyen kiszámítható, hiszen az egy főre eső átlagfogyasztás nem fog drasztikusan változni. Egy ilyen nagy rendszer, mint a világ energiafelhasználása egy-két év alatt nem változik meg.

Miből tudjuk a vágyaink kielégítéséhez szükséges energiát előállítani? Mi az optimális kombináció?

Az egyetlen dolog, ami már régóta nem változott az energetikában az a részarány. Stabilan 80-85 százalék a fosszilis energiahordozókból előállított energia aránya. Ez nagyjából ennyi volt 1912-ben is, és most is ennyi. Tehát óriási a részaránya, és ha valaki arra gondol, hogy a fosszilis energiától pillanatokon belül meg tud szabadulni, óriásit téved. A maradék 15 százalékon osztozik az atomenergia és a megújuló energiák. Az atomtól sokat félnek, a megújulók pedig nem tudnak úgy betörni a piacra, ahogy szeretnénk. Sajnos mindegyikkel van valami komoly probléma. Az embereknek illúzióik vannak velük kapcsolatban. Nagyon kicsi az energiasűrűségük, így hiába gondoljuk azt, hogy Magyarország sok százezer hektár áll rendelkezésre energiafű termelésére, akkora tömeget nem tudunk megtermelni, hogy jelentős energiamennyiséget adjon. Nagyon kevés az a biotömeg, amennyi egy hektáron megtermelhető, hatalmas területeken kellene termelni, ahhoz, hogy észrevehető legyen. Magyarország területének a felét be kellene vetni biofűvel, hogy megtermeljük a hazánknak most szükséges energiát, de a magyar földön azért mégis jobb volna kukoricát termelni. Ugyanez a helyzet a napenergiával, a szélenergiával is. A vízi energia is nagyon jó megújuló energiaforrás. Nem értem Magyarország miért mond le róla, ezek már a politika mély bugyrai.

A fosszilis energiától nem tudunk megszabadulni. De mi lesz, ha elfogy?

A fosszilis energiákkal szemben sok ellenérv van, elsősorban a környezeti problémák miatt. A gáz és a kőolaj biztos, hogy néhány éven belül eléri vagy már el is érte a csúcsát. Ebből szűk keresztmetszet van. Szén van bőven, még pár száz évre elegendő. Egyet bizton állíthatok, hogy a következő évtizedekben is még legalább 50 % lesz a fosszilis energiák aránya. Azért itt is vannak tartalékok még, hiszen a fosszilis energiák felhasználásának a hatékonyságát még bőven lehet növelni. Ezzel alapvetően lehet csökkenteni a környezetterhelést, hiszen ugyanannyi elégetett fűtőanyagra több hasznos energia jut, így kevesebbet kell belőle használni. Ezért hiba azt mondani, hogy forduljunk el a fosszilis energiáktól, ne fejlesszük, hiszen a megújuló energiák nem tudják helyettesíteni. Éppen hogy minőségileg fontos fejleszteni a fosszilis energiák felhasználását, így kevesebb felhasználásával kapunk ugyanannyi energiát.

Ha tehát igényeink vannak, vegyük tudomásul az atomenergiát. Mivel lehetne meggyőzni a kétkedőket?

Jó kérdésekre hiteles válaszokat kell adni. Ami a baleseteket illeti, csak az nem következik be, amit természeti törvény tilt. Az, hogy a legnagyobb baleset bekövetkezzen, vagyis, hogy radioaktív anyag kijusson a bioszférába, azt természeti törvény nem tiltja. Nyilvánvalóan abba az irányba kell vinni a reaktorfejlesztést – és erre alakult meg az évezred elején egy IV. generációs atomerőművet kifejlesztő célprogram -, hogy olyan reaktorokat fejlesszenek ki, amelyek a fizikai törvényei szerint is biztonságosabbak. Ezekben a radioktivitás kijutását nagyon sok gát akadályozza. Ha pl. 100 óra kellene ahhoz, hogy a radioktivitás kijusson, akkor volna idő a világ legjobb szakembereit összegyűjteni, hogy időben adekvát megoldást találjanak a katasztrófa megakadályozására. Az atomenergiának van jövője, de csak úgy lehet elfogadtatni, ha a felmerülő kérdésekre hiteles válaszokat tud adni a szakma. Nem az a helyes válasz, hogy nem következhet be, hanem hogy igenis bekövetkezhet, és ezt meg ezt tettük és tesszük ellene, ezért nem fog bekövetkezni.

Ön nemcsak atomfizikusként, hanem környezettudósként is foglalkozik ezekkel a kérdésekkel.

Alapvetően fizikus vagyok, úgy kerültem ebbe bele, hogy én voltam a dékán, amikor ezt itt az ELTE-n elindítottuk. Így mint kari vezető, én lettem a felelőse a környezetfizikával, illetve más környezettudományi tárgyakkal kapcsolatos tantárgyaknak, kurzusoknak, én dolgoztam ki. Mivel kísérleti magfizikus vagyok, tőlem nem álltak távol a detektorok, a sugárzásmérés, a környezeti jelenségek mérése. Ennek a kiterjesztése arra, hogy a környezeti sugárzásokat mérjük, ami egy nagy része a környezetfizikának. Természetesen a környezetfizikának vannak további részei, ilyen pl. a zaj, amely fizikusként szintén nem állt tőlem távol, csak úgy, mint az áramlások, az energetika. A mai világban felmerülő problémáknak a 60 százaléka, egyes becslések szerint akár a 90 százaléka is multidiszciplináris, és a környezethez kapcsolódó jellegű. A környezeti kutatások mindig multidiszciplináris kutatások. Az elmúlt 50 év tapasztalata azt mutatja, hogy önálló tudományágról van szó.

Az oktatási rendszer mennyire képes a környezettudatosságot beépíteni a nevelésbe?

A közoktatásban, különösen az elmúlt négy évben nincsen integráló jellegű környezeti tantárgy a magyar iskolákban, sőt a NAT szerint nem is lesz. A különböző természettudományos tárgyak, saját tematikájukat kiegészítve azokat a környezeti problémákat tárgyalják csak, amelyek hozzájuk közel állnak. Ezzel az a gond, hogy egy csomó olyan igazán nagy kérdés, mint pl. a népességprobléma, az ökológiai lábnyom növekedése, az energetikai problémák biztosan érintenek több tudományágat – így a középiskolákban nem fogják oktatni, mert minden tanár kicsúszik a tananyagból, és nem lesz ideje arra, hogy multidiszciplináris problémákról beszéljen. Így a magyar középiskolákban nem esik majd szó a vízbázisokról, a talajromlásról, a népességrobbanásról stb. Vagy pl. a zajról, amely egyértelműen a fizikához kötődik, de mint környezeti probléma már multidiszciplináris, mert a zajprobléma társadalmi, műszaki, fiziológiai kérdés. Szerintem nagyon jó volt, hogy voltak környezettan-tanárok, és nagyon sajnálom, hogy az új rendszerben nem lesznek.

Az egyetemen nincs környezettudományi intézet, környezettudományi centrum van. Az ELTE TTK természettudományos területen az ország legnagyobb kutatóintézete, minden diszciplína nagyon magas színvonalon képviselteti magát. Hosszú távon szerintem elkerülhetetlen egy környezettudományi intézet létrehozása. Belátható időn belül a szűkülő pénzügyi forrásokkal erre nincs lehetőség. Véleményem szerint a környezetvédelem és a környezettudatos viselkedés a társadalmi szolidaritásnak fontos kérdése. Sokat beszélnek róla, de keveset tesznek érte. Sok pénzbe kerül a környezeti problémákkal foglalkozni. Rövidtávon olcsóbb nem törődni vele, hosszú távon ez katasztrófához vezet.

 

NÉVJEGY
Kiss Ádám 1965 óta az ELTE Atomfizikai Tanszékén dolgozik, 1989-ben lett a fizikai tudományok doktora. 1990 óta egyetemi tanár. 1990 és 1997 között az ELTE Természettudományi Karának dékánja volt. Kutatási területei a magfizika és a környezetfizika. Több mint 80 tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. 1981 óta magyar-amerikai közös kutatások vezetője. 1974-ben megkapta a Gyulay Zoltán díjat, 1988-ban az MTA Fizikai Díját, 2005-ben a Simonyi Károly díjat. 2007-től az ELTE Környezettudományi Centruma vezetője, 1998-2001 a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének tagja, 2006-tól az MTA Magfizikai Bizottságának elnöke. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik