Belföld

Eltüntették Rejtő Jenőt

A Magyar Elektronikus Könyvtár levette a hozzáférhető könyvek közül Rejtő Jenő műveit. A háttérben a szerzői jogok betartása áll, januártól újra visszatérhet Piszkos Fred a netkönyvtárba. Találtunk viszont rovásírásos Örkényt.

„Rejtő Jenő (P. Howard, Gibson Lavery) írásait mindezidáig bárki letölthette a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) állományából. Mindezidáig. Véletlen folytán derült fény a jelenségre: ármányos kezek minden, azaz minden Rejtő-regényt eltávolítottak az adatbázisból. Ami azért érdekes, mert fél évvel ezelőtt még e sorok írója is onnét töltötte le a Boszorkánymestert: nem tagadható, hogy ott volt. Szükség esetén bemutatható a MEK azonosító file-ja” – hívta fel a figyelmet a Gépnarancson Szele Tamás a szokatlannak tűnő esetre.

Hogy mi volt a népszerű író „likvidálásnak” oka, azt a szerző nem tudta megválaszolni. Felhívtuk hát az Országos Széchenyi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztályát, hogy megkérdezzük. A válasz prózai, és semmi összeesküvés nincs mögötte: szerzői jogi problémák miatt kellett levenni Rejtőt, és csak ideiglenesen.

Az osztály munkatársa, Vajda Henrik elmondta, hogy a Kossuth Kiadótól hívták fel a figyelmüket arra, hogy még nem járt le Rejtő Jenő szerzői jogainak védettsége. Ez 70 évig él a jelenlegi törvények szerint, és Rejtő 1942 decemberében vagy 1943. január elsején halt meg, miután súlyos betegen a nagykátai kórházból elhurcolták ukrán munkaszolgáltra. Ez azt jelenti, hogy idén még védettek a Rejtő-írások, de januártól már nem. Vajda szerint akkor valószínűleg újra felkerülhetnek a regények a nyilvánosan elérhető MEK adatbázisába. A könyvtáros hozzátette, van még néhány olyan szerző, akinek a szerzői jogai egyelőre védettek, és fent vannak a MEK-en. Az eljárási rend az, hogy ha az örökösök, vagy a jogtulajdonosak szólnak, akkor leveszik az adott műveket. Ez történ most Rejtő esetében.

Földes László, a Kossuth Kiadó informatikai szerkesztőségének vezetője megerősítette, hogy ők hívták fel a MEK figyelmét Rejtő Jenő esetében a szerzői jogok betartására. Rejtő azonban csak egy példa, számos szabálytalanság van az e-könyvek piacán. Ezért is alakult meg az Egyesülés az e-Könyvekért, amelynek egyik fő célkitűzése a területen a jogkövető tartalomszolgáltatás elterjesztése, védelme. A szervezetnek egyébként a MEK is a tagja.

Rejtő halálának 70 éves évfordulója után nem csak a MEK-re kerülhet vissza a Rejtő-életmű, hanem nyilván számos kiadó próbál majd Piszkos Freddel vagy a Csontbrigáddal bevételt szerezni. A helyzet persze nem biztos, hogy a minőségnek fog kedvezni.

Örkény rovásírással

A MEK-kel kapcsolatos hír, hogy több mű megtalálható az adatbázisban rovásírással is.
Például Örkény István Tóték című műve így kezdődik rovásírva:


Ajánlott videó

Olvasói sztorik