Szórakozás

Eltitkolt gyerekek: Mel Gibson lehet Jodie Foster fiainak apja

Egy amatőr genealógus szerint: Jodie gyerekei tisztára úgy néznek ki, mint Mel Gibson, csak szőkébbek. Erre a hitelesnek nem mondható szakvéleményre ugyan nem lehet alapozni, de a családi kötelék megmagyarázná Jodie mérhetetlen lojalitását a megosztó színész irányába.

Jodie és Mel 1994-ben a Maverick – Halálos póker című film forgatásán ismerkedett meg és a barátságuk azóta is tart. Jodie elmondása szerint, amint megpillantotta Melt egyből tudta, hogy örökké szeretni fogja. Ezért állt ki mellette, amikor mindenki más antiszemitának bélyegezte és emiatt elhatárolódtak tőle. Emiatt nem is kapott filmszerepeket, egészen addig, amíg Jodie fel nem kérte a 2011-es Hódkóros című film főszerepére. Jodie szerint Mel „ hihetetlenül szerető és érzékeny ember.”

(Foto: BeImegas)

Egy másik pletyka szerint Randy Stone, Foster 2007-ben elhunyt barátja a gyermekei apja. Egyenlőre csak találgathatunk, de Jodie ígéretet tett, hogy amint fiai nagykorúak lesznek, elárulja apjuk kilétét. A rejtély megoldására még kilenc évet kell várnunk, addig meg megehet minket a kíváncsiság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik