Szórakozás

Kiderült, mennyibe kerül VV Veronika

Alkunak helye nincs: egy főnek, egy óra, százezer forint Alekosz egykori menyasszonyával.

Ahogyan arról már beszámoltunk, a Blikk hétfőn buktatta le a testéből élő VV Veronikát, aki akkor még mindent tagadott. Kedden aztán jött a bizonyíték: egy videofelvétel, amelyen anyaszült meztelenül biodíszletként pózolva ül egy pókerasztalnál. A napilap mai cikkében már a Veronika által nyújtott szolgáltatásokat taglalja.

(Fotó: Facebook)

“Százezer forint a szex fejenként. Ebbe minden beletartozik, ami a normális együttléttel jár. Popószexet nem vállalok. Nem lehet alkudozni, ennyi a fix ár, és kész. Ha sok, és nem akartok ennyit fizetni, akkor sincs gond, de nekem ennyi az áram. Eddig még nem volt panasz rám. Azt pedig nem tudom, milyen lányokkal voltál eddig, de azok biztosan nem szerepeltek a tévében hónapokon keresztül, és nem voltak a férfimagazin címlapján. Nekem ennyi az áram, de még egyszer mondom, ha nem akartok ennyit fizetni, akkor sincs harag. Négy éve csinálom, azóta 100 ezer a tarifám. Akár hiszitek, akár nem, négy évvel ezelőtt is fizettek nekem ugyanennyit” – hangzik el a felvételen Veronika topshopba illő ajánlata

“Hármat vagy négyet nem vállalok, ha ketten jöttök, akkor százötvenezer lesz. Lehet úgy, hogy előbb ketten, s utána újra ketten. Ne aggódjatok, bírni fogom. Nem vagyok már szűz. Egyébként voltam már három férfival. Lányok is szóba jöhetnek, de az drágább lesz” – tette hozzá az egykori valóvilágos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik