Előbb a blues ritmusa, aztán a karó járja át a vámpírszíveket

Aki úgy érzi, a mai Hollywoodból elkeserítően hiányzik az eredetiség, nézzen be a moziba. Nyugdíjból visszarángatott Disney-hercegnők és számítógépes barkácsjátékokból készült mozgóképek mellett talál ott egy filmet, amilyet még nem látott. Akár eredetinek is nevezhetnénk, noha a Bűnösök eredetisége leginkább a tehetséges bármixerekéhez hasonlít: az első pillantásra össze nem illő hozzávalók értő keveréséből áll.

Mit árulhatunk el a Bűnösökről, ami nem rontja el a vállalkozó kedvű nézők meglepetését? Annyit mindenképp, hogy két gengszterről szól. Valamikor a harmincas években csehót nyitnak egy mississippi kisvárosban, ahol a gazdasági világválság Fekete Csütörtökje sem feketébb egy átlagos csütörtöknél. A helyiek élesen emlékeznek hőseinkre. Hogyan is lehetne elfelejteni az ikerpárt, akik elmentek harcolni a Nagy Háborúba, majd Al Capone zsoldjába szegődtek? Most visszajöttek, és zenészeket verbuválnak maguk köré.

Mulatójuk megnyitásának hamar híre megy, és túl messzire jut. Olyanok is feltűnnek az első estén, akiket semmilyen evilági vagy túlvilági kocsmában nem látnak szívesen.

Vagyis vannak gengszterek, sőt ikergengszterek. Koldusszegény, déli porfészek vibráló lincshangulattal. Makacs hit az Úristenben vagy a blueszenében, a kettő itt igen közel esik egymáshoz.

Szól a zene, és a vámpírok csak ezután jönnek. Amikor ők is dalra fakadnak, már biztosak lehetünk benne, hogy Ryan Coogler rendező olyan helyre vezetett, ahol még nem jártunk.