Belföld

Fapados lesz a filmszemle

A Magyar Filmművészek Szövetsége február 2. és 5. között megrendezi – protokollmentesen, „fapadosan” - a 43. Magyar Filmszemlét.

A vetítések helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Toldi mozi lesz. A rendezvény célja a sokszínű és élő magyar film bemutatása, amely a jelenlegi helyzetben a magyar filmkészítők áldozatkészségét, egyben a szakma iránti szeretetét bizonyítja.

Előzsűrizés, verseny nem lesz. Csak ősbemutatókra kerül sor, a korábban bemutatott filmek utánjátszására nincs lehetőségünk. A játékfilmek és dokumentumfilmek mellett tudományos-ismeretterjesztő, animációs és kisjátékfilmeket, kísérletifilm-produkciókat is megtekinthetnek az érdeklődők.

A rendezvény mindenfajta állami támogatás nélkül jön létre, szerény körülmények között, csupán néhány külföldi vendég részvételével. A mozijegyek egységesen 600 forintba kerülnek majd. A filmszemle teljes programját a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra.

Az már biztosnak látszik, hogy bemutatják Deák Krisztina Aglaja, Fancsikai Péter jp.co.de, Fliegauf Benedek Csak a szél, Pálfi György: Final cut – Hölgyeim és uraim, Szabó István Az ajtó, Török Ferenc Isztambul, illetve a 12 rendező által közösen jegyzett Magyarország 2011 című filmet. Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim és Vidnyánszky Attila Szarvassá változott fiú című filmjének munkálatai még zajlanak. A szervezők remélik, hogy ezek az alkotások is szerepelhetnek majd a programban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik