Belföld

A világ tíz legiskolázottabb országa

Kanada, Izrael, Japán – ez a három ország vezeti a diplomások arányát vizsgáló toplistát.

Az elmúlt ötven év során a fejlett országokban közel 200 százalékkal emelkedett a felsőfokú végzettségűek aránya – írja a koloknet.hu. A portál egy OECD-dokumentum alapján összeállított írásra hivatkozva közli azon országok top10-es listáját, ahol a népesség iskolázottsága a legmagasabb. A lista az adott korosztályból felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakképesítést szerzettek arányán alapul.

A listát Kanada vezeti, ahol a felnőtt lakosság fele rendelkezik befejezett felsőfokú végzettséggel, s ahol a GDP 2,5 százalékát fordítják az oktatásra, ennek nagyjából 40 százalékát a felsőoktatásra. A második helyzet Izrael, ahol 45 százaléka ez az arány, a „bronzérmes” Japán a maga 44 százalékos diplomás arányával. A felkelő nap országában ráadásul szinte mindenki (95 százalék) az érettséginek megfelelő végzettséggel rendelkezik. Ilyen magas érték Európában csak Finnországban fordul elő, amely ország egyébként a diplomások arányában a 10. helyzett .

A lista további helyezettjei: az Egyesült Államok( 41%), Új-Zéland (40%), Dél-Korea (39%), valamint Norvégia, az Egyesült Királyság, Ausztrália és Finnország (mindegyikben 37%).

A legiskolázottabb országok listája, valamint a legnagyobb GDP-vel rendelkező országok listája között nagy az átfedés. Az utóbbi körbe tartozó országok mind viszonylag sokat fektetnek az oktatásba. A ráfordítások forrása azonban nem csak az állam, mert éppen ezen országok között találjuk azokat is, ahol a legmagasabb a magánszféra befektetéseinek aránya.

A legfrissebb adatok mellett azonban érdemes arra is figyelni – állítja a tanulmány szerzője –, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya hogyan változott az elmúlt években. Ezen a téren a fejlett országok már nem annyira jeleskednek, jól érzékelhető, hogy a felsőfok expanzója náluk sokkal előrébb jár. A tízes listában nem szereplő Lengyelországban azonban a felsőfokú végzettségűek aránya az 1997-es 10 százalékról 2009-re 21-re emelkedett, ami kiemelkedően magas még a nemzetközi mezőnyben is.

A listára természetesen nem került fel Magyarország, nálunk 17 százalékos a diplomások aránya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik