Belföld

Divatbemutató a múzeumban

divatbemutató múzeumban (divatbemutató, múzeum, )
divatbemutató múzeumban (divatbemutató, múzeum, )

Gyerekek rendhagyó divatbemutatójával zárult az Iparművészeti Múzeumban az „Egykor tárgy – egy kortárgy” című kísérleti program, amelyen elsősorban hátrányos helyzetű gyermekek vettek részt.

„Nagyon tetszett, amikor a régi szőnyegeket néztük és az is, ahogy beszéltek róluk. A foglalkozásokon fekete-fehér pólót készítettem, ráírtam a hátára a nevemet és a hetes számot, mert Cristiano Ronaldo a kedvencem” – meséli a 11 éves Káté József, aki a József Attila általános iskola tanulójaként járt a múzeumpedagógiai foglalkozásokra az Iparművészeti Múzeumba.

Ő egyike annak a több mint ötszáz gyereknek, akik szeptember óta részt vettek az „Egykor tárgy – egy kortárgy” programban. Hétköznapi tárgyakon keresztül, a kiállításokban tartott múzeumpedagógiai órák mellett dráma- és kézműves-foglalkozások segítségével ismerhették meg az öltözködés történetét.

A törököktől napjainkig

A tanév első felében az óvodásokat Naszreddin hodzsa fogadta, hogy mesés utazásra kísérje őket a török világba, míg tavasszal a Nagytétényi Kastélymúzeum világát fedezték fel. Az iskolások az őszi félévben a hódoltság, valamint a barokk és rokokó korának viseleteivel és életmódjával ismerkedtek, tavasszal pedig a kortárs viseletkultúrát tanulmányozhatták.

„Megismerkedtünk az öltözködés történetével, a korstílusokkal, a gyerekek szitáztak felsőket, textilfestékkel festettek ruhát. Az volt a lényeg, hogy kreatívan hozzá tudjunk szólni a divathoz. Mi, tanárok is nagyon élveztük, jók voltak az előadók” – magyarázza Farkas-Kontra Máté rajztanár, aki a XI. kerületi Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános iskola tanulóival járt a múzeumi foglalkozásokra.

Kilenc iskola tizenhat osztályából jöttek a diákok, a legtöbb közülük hátrányos helyzetű, speciális nevelésű igényű gyerek. Három korosztály, 3-7 éves korú óvodások, valamint 10-12 és 13-15 éves korú iskolások vettek részt a programban. A gyerekek ki is próbálhatták a divatformálást: egy pólót kellett átalakítaniuk tetszésük szerint.


Fotó: Erhardt Gyula

„A gyerekeknek nagyon inspiráló volt, hogy megismerkedtek a történelmi anyaggal, de fontos, hogy mindezt hogyan tudják használni a saját környezetükben. A T-shirt az egyik leguniverzálisabb dolog a világon, az volt a feladat, hogyan lehet ezt személyre szabni. Voltak például szitaminták az art deco kiállításból, tehát beleszőttük a múzeum anyagait is” – mondja Szabó Eszter Ágnes képzőművész. „Érdekes volt látni, hogyan tudnak kilépni az uniformizálódó világból. Kiderült, hogy a gyerekeknek megvan a formanyelvük, és használni tudják azokat a dolgokat is, amelyeket a múzeumban megismertek” – teszi hozzá.

Diákok a kifutón

Régen volt akkora zsivaj múzeumban, mint a tanév záróeseményén tartott divatbemutatón. Ekkor először lehetett együtt a programban részt vevő összes diák. Vastaps fogadta a kifutón felvonuló kollekciókat.

„A ruha, amelyet viselnek, egy póló, ezt alakították át, illetve díszítették iparművészek, jelmeztervezők segítségével. A fiúknál a legnépszerűbb téma a futball, dominált a focimez. A pólókat ékszerek egészítik ki, anyaghasználatban és gondolatvilágban is érdekes dolgok születtek” – mondja Koncz Kinga múzeumpedagógus.

A szakemberek szerint bebizonyosodott, hogy az élménypedagógiával és kreatív alkotással sokat lehet tenni a hátrányos helyzetű vagy viselkedészavaros gyermekek neveléséért. És az sem mellékes, hogy a programban részt vevő gyerekek mostantól természetesnek veszik, ha múzeumba mennek.

 

Iskola a múzeumban

A múzeum két éve nyert el 50 millió forintos támogatást az Új Széchenyi-terv keretében (TÁMOP-3.2.1/10-1/KMR-2010-0018). A projekt kísérleti jellege abban áll, hogy a középosztály által frekventált iskolák mellett jellemzően a szerényebb szociális helyzetű   gyermekek oktatását felvállaló közoktatási intézmények munkájához kíván segítséget adni. Ezért főként hátrányos helyzetű, speciális nevelési igényű, illetve szegregált társadalmi helyzetű csoportokból származó gyermekeket nevelő óvodákat, iskolákat hívtak meg a programba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik