A válság egész Európában elhozta a hagyományos politikai elitekbe vetett bizalom megrendülését, ennek jele az új libertariánus mozgalom is. Magyarországon is van igény a pártellenes, szakértői hangra, de más háttérrel, más okból.
Két férfi, egy eset
Mario Monti 2011 novemberében költözött be az olasz miniszterelnöki rezidenciába. A volt uniós biztos kemény kézzel látott hozzá a szükséges reformokhoz.
A Monti-kormány példája azonban arra figyelmeztet, hogy a szakértőiségnek ára van: a legitimitás állandó megkérdőjelezése. A Monti-kormány a Berlusconi-féle jobboldali párthoz (Szabadság Háza) kötődő média és a radikális baloldali Nichi Vendola által vezetett Baloldal, Környezet, Szabadság mozgalom össztüzében kénytelen tevékenykedni. A kormányt sok olasz a nemzetközi tőke kiszolgálójának tartja, amit szerencsétlen módon csak megerősít, hogy Monti jelenleg is tagja a vezető üzletemberek és politikusok által alkotott, 1954 óta évente összeülő Bilderberg-csoportnak, amelynek tevékenységét titokzatoskodás övezi, és amelyik különféle összeesküvés-elméletek tárgyául szolgál. Az sem jó ajánlólevél számára, hogy – egyébként a notóriusan hatalomkritikus, öko-baloldaliból öko-liberálissá szelídült, vagyis éppen nem technokrata beállítottságú Daniel Cohn-Bendittel együtt – tagja a Spinelli Csoportnak, amelyik az európai föderális mozgalom zászlóvivője.
Bajnai Gordon szövetkezik
Fotók: Kummer János
Ahogyan Magyarországon a szakértői jellegű Bajnai-kormány programja és tevékenysége felértékelődik, és az idő múlásával egyre inkább megszépül – hasonlóan Mátyás király emlékezetéhez –, úgy Olaszországban is vannak körök és csoportok, amelyek számára a Monti-kormány testesíti meg a pártérdekeken felülálló kormányzást. Persze, szervezetileg sem Bajnai, sem Monti kormánya nem áll(t) a pártérdekek felett, hiszen mindkét kormány mögött pártok álltak/állnak, mindkét kormány parlamenti többségre támaszkodik/támaszkodott.
Rajongók
2012 júliusában új mozgalom jelent meg az olasz politikai életben, amelynek neve – az olasz hagyományoknak megfelelően – hangzatos és kifejező: Állítsuk meg a Hanyatlást (Fermare il Declino). A libertariánus mozgalom alapítói mind közgazdászok, akik a Monti-kormány eredményeinek és törekvéseinek átmentését, sőt továbbfejlesztését tűzték ki célul. Alberto Saravalle a The Wall Street Journal szeptember 24-i számában „Italian Politics After Monti” címmel írt cikket, amelyben határozottan kiállt a gazdasági növekedést megalapozó reformok mellett, amelyek túlmutatnak a Monti-féle rövid távú kríziskezelésen.
A szerző idézi a Moody’s álláspontját, amely szerint: amennyiben Olaszország kitart hosszú távon a reformok mellett, akkor az ország GDP-je visszazökkenhet a válság előtti állapotba. Ámde a probléma az, hogy Monti nem indul el a 2013-as választáson (ld. a hasonlóságot Bajnaival, aki 2010-ig vállalta a kormányzást), ezt pedig Saravalle komoly fenyegetésként értékeli. Ugyanis Monti visszavonulásával Olaszország visszacsúszhat az állandósult hatalmi válságok és a kiszámíthatatlan kormányzás állapotába, és a szavazótáboruk vágyainak kielégítésében érdekelt politikai erők minden addigi erőfeszítést sutba dobhatnak rövid távú politikai haszonért. Vagyis az olasz politikai kultúra győzhet a gazdasági racionalitás fölött.
A szerző – némileg tán optimista – kiindulópontja az, hogy az olasz társadalom több mint 50 százaléka változást akar, de az olasz politikai pártok – különböző okokból – nem alkalmasak, vagy éppen nem érdekeltek a Monti-kormány programját folytató gazdaság- és társadalompolitikában. Mindezt tekintetbe véve Saravalle drámainak festi le a helyzetet, és az „új, Monti utáni politikai rendszer” megteremtésére szólít fel. Ennek elemei az államadósság, az adók és a közkiadások csökkentése, a közlekedési, telekommunikációs és energiaszektor privatizálása, a munkaerőpiac rugalmasságának megteremtése, valamint a helyi önkormányzatok hatáskörének kiszélesítése. Saravalle szerint ez a garanciája annak, hogy megtörjön az olasz politikai kultúra folytonossága, amelyet Giuseppe Tomasi di Lampedusa, a Párduc című regény írója úgy fogalmazott meg, „változtatni azért, hogy semmi változás ne történjen”.
Mindemellett lehet érvelni természetesen közgazdasági érvekkel, de a mozgalom egész retorikája technokrata jellegű, nélkülözi az ideológiai aspektus említését. Éppen azzal a szemponttal nem foglalkozik mélyen az elemzés, amelyet Saravalle – kimondatlanul – alapnak tekint: a kulturális, pontosabban a lelki tényezővel. És ebben érhető tetten a szakértői politizálás gyenge pontja: a szakértői politikus „technokrata” nyelvezete nem alkalmas arra, hogy érzelmeket váltson ki, mozgósítsa az embereket. Erre pedig szükség van egy párt vagy pártszövetség egyben tartásához.
A szakértői miniszterelnök egy nem szakértői szerepben
Magyarországon, bár a politikai kultúrát illetően hasonló Olaszországhoz, más a kiindulópont. Az olasz mozgalom pártellenes attitűdje a magyar közegben nem a libertariánus gazdaságfilozófia igenlésével, hanem a „civil ellenzékiséggel” kapcsolódik össze, vagyis azzal a naiv hittel, hogy a nagy pártok vezető szerepe nélkül, pusztán egy partvonalon kívüli népszerű és tehetséges vezető és a sokféle (pártokból, civil mozgalmakból, szakszervezeti mozgalmakból) álló ellenzéki tömb összekapcsolódása képes leváltani a jelenlegi kormányt.
Vagyis a magyarországi esetben semmilyen eszmei, ideológiai háttér nincsen, aminek legalább a csírája jelen van az Állítsuk meg a Hanyatlás mozgalomnál. Úgy is fogalmazhatunk: hiányzik a valódi (ideológiaformáló) értelmiségi háttér a magyar ellenzék mögül, míg az olasz mozgalom mögött csak az van, ott meg a „népi” háttér hiányzik. Sem az egyik, sem a másik tényező nélkül nem lehet politikát csinálni.
Haza és haladás
Az olasz mozgalommal szemben az önmagával is meghasonlott magyar civil ellenzék egyszerűen csak a megfelelő alanyt keresi a jelenlegi kormány leváltásához. Mivel a pártellenesség miatt az MSZP és a Demokratikus Koalíció politikusai kiesnek, marad Bajnai, aki szakértői kormány fejeként valóban sikeresen kezelte a válságot. Csakhogy Bajnaiba valószínűleg többet látnak bele, mint amire képes: hiába jön össze mögötte egy széles párt- és mozgalmi háttér, azt esetleg kormányra kerülve egyben is kell tudni tartania, és ez a politika valódi művészete. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy ez kínkeserves, izzadtságszagú munka lenne. (Ezt becsületesen és korrekten el is kell mondani!)
A jelenlegi kormánnyal szembeni ellenszenv kevés különböző politikai és társadalmi mozgalmak tartós együttéléséhez, főleg, hogy éppen a politikai stabilitás meg a „négyévenként elölről kezdjük az életet” színvonalú kultúra megváltoztatása érdekében számos területen meg kell majd őriznie elődje intézkedéseit (vagy legalább úgy kell kommunikálnia, hogy megőrzi azokat, nehogy megint négy évre minden a feje tetejére álljon). Mindemellett Bajnai előnye az, amit hibájának rónak fel: a karizma hiánya. Ez a jelenlegi szituációban inkább jól jön számára, mint rosszul. De csak addig előny, amíg nem lesz kormányfő! Onnantól karizmával (is) kell tudnia „rendet tartani” a mögötte álló politikai erők fölött, vagy finomabban szólva, kikényszeríteni a kohéziót.
Emellett még vigyáznia kell, hogy a szakértői attitűdjét szögre akasztva megpróbálja érzelmileg is átélhetővé tenni a programját, és tapintatosan, finoman elfogadtassa saját táborával is, az ellentáborral is a kellemetlen lépéseket, ráadásul ügyelve a mélyebb struktúra, a politikai kultúra megváltoztatására. Szelíden kell és szabad a politikai hagyományokat és kultúrát megváltoztatni, heveskedés és technokrata attitűd nélkül – ez az, amire például az olasz mozgalom nem látszik ügyelni! Erre kevés lesz a szakértői kormányfő imázsa, sőt még a jó program is.
(Szerzőnk a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.)
