Nagyvilág

Már ezernél is több tüntetőt tartóztattak le, Erdogan szerint erőszakos mozgalommá váltak a demonstrációk Törökországban

Angelos Tzortzinis / AFP
Angelos Tzortzinis / AFP

Törökország belügyminiszterének közlése szerint már több mint 1100 embert, köztük több újságírót is letartóztattak az Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármester őrizetbe vétele miatt kitört tüntetések kapcsán. Egy újságírót akkor kapcsoltak le, amikor az isztambuli városháza előtt zajló tüntetésekről tudósított, kilenc másikat pedig hajnali razziák során.

Eközben a török hatóságok kérvényekkel bombázzák az X közösségi platformot, azzal a céllal, hogy letiltassanak több száz fiókot, amelyeken az emberek kommunikálnak a tüntetésekről, írja a Guardian. Elon Musk cége pedig már számos esetben készséggel ki is szolgálta a hatalmat ezzel.

KEMAL ASLAN / AFP

Törökországban nap mint nap több tízezren vonulnak utcára az utóbbi évek legnagyobb tüntetéshullámában, miután múlt szerdán, éppen az elnökválasztás jelöltállítási határideje előtt egyebek mellett terrorizmus vádjával őrizetbe vették Recep Tayyip Erdoğan elnök első számú kihívóját. İmamoğlu, a Köztársasági Néppárt (CHP) politikusa vasárnap azt üzente a támogatóinak az X-en, hogy nem fog meghajolni a nyomás előtt, ők se hagyjanak fel a reménnyel, kéz a kézben fogják ezt „a demokráciánkon ejtett fekete foltot kimetszeni”.

Erdoğan hétfőn az ankarai kormányülés után azt mondta, hogy

a tüntetések erőszakos mozgalommá váltak.

A török elnök szerint a CHP a felelős minden anyagi, illetve rendőröket érő kárért, amelyek a demonstrációk során történnek. Szerinte a tüntetők „műsora” véget fog érni, és szégyellni fogják magukat azokért a „gonoszságokért”, amiket elkövettek.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik