Haumann Petra kislánya két éve jár ugyanabba az uszodába, ám a napokban közölték vele, hogy nem mehet vissza az épületbe. Az uszoda munkatársai azt sérelmezték ugyanis, hogy a hétéves Rozit a szülei ismerőse kísérte el. Haumann Petra felháborodott az eseten.
“Rozi második éve jár úszni és már elég jól megy neki. Az én Zsófi barátnőmmel jártak úszni, aki pici kora óta ismeri a lányomat és eddig semmi probléma nem volt soha az uszoda részéről. Zsófi már csak kíséri Rozit, nem is megy be vele úszni. Két hete azonban odament hozzájuk az úszómester és nagyon durva hangon, a gyerek jelenlétében figyelmeztette a Zsófit, hogy ennek így nem lesz jó vége, mert itt nem oktathat akárki. Zsófi mondta, hogy ez nem erről szól és Rozit is megnyugtatta. Legközelebb viszont, amikor mentek és a férjem várta őket a recepción, szóltak, hogy várni kellene. Meg is jelent valaki, aki nem mutatkozott be és nem mondta, hogy ő kicsoda, de azt közölte, hogy most már nem mehetnek be, elvette a lányom úszóbérletét és Zsófi kísérőjegyét is, a fennmaradó összeget visszaadták. Ezután az apjának is nekimentek, hogy nem lehet akárkire rábízni a gyerek úszásoktatását. Mindezt nem európai stílusban tették a gyerek előtt” – mesélte az RTL Klub reggeli műsorában Haumann Petra, aki hivatalos panaszt is tett az ügyben.