Nagyvilág

“Láztalan, éber” – Ferenc pápa állapota stabil a Vatikán szerint

MTI/Purger Tamás
MTI/Purger Tamás

Ferenc pápa klinikai állapota stabil maradt – közölte kedden este a Szentszék az egyházfőt kezelő orvosok véleménye alapján.

Ferenc pápának a nap folyamán nem volt sem légzési elégtelensége, sem hörgőgörcse. Továbbra is láztalan, éber és együttműködik a terápiák alkalmazásában.

A hétfő délután kialakult légzési elégtelenségre nem invazív gépi lélegeztetést alkalmaztak, de azt kedd reggeltől magas áramlású oxigénterápiára cserélték le. Kedd éjszakára azonban visszaállítják a nem invazív gépi lélegeztetést egészen szerda reggelig.

A pápa továbbra is végzi a légzési fizioterápiát, de az orvosok továbbra sem bocsátkoznak jóslásba a pápa egészségügyi állapotának alakulásáról – olvasható a közleményben. A szentszéki szóvivő hangsúlyozta, hogy a klinikai kórkép továbbra is összetett, amit a hétfői légzési elégtelenség is bizonyított. „Ilyen fajta tüdőgyulladás és klinikai kórkép mellett a légzési krízis nem váratlan” – írta.

A Szentszék kedden közölte azt a családoknak szóló videoüzenetet, amelyet Ferenc pápa hangja kísér, és amelyet még kórházba szállítása, február 14-e előtt vettek fel.

A Vatikán már azt is közölte, hogy Ferenc pápa a március 9-én kezdődő nagyböjti lelkigyakorlatokon sem vesz részt.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik