Belföld

“Egy egész ország nem lehet hülye”

Ezt Pozsgay Imre mondta az Echo Tv Napi aktuális című műsorában.

Az egykori államminiszter nem látja esélyét annak, hogy Orbán Viktornak igazi politikai ellenfele legyen a 2014. évi választásokon. Pozsgay Imre Bajnai Gordon volt kormányfőben nem látja egy új miniszterelnök lehetőségét, még akkor sem, ha mások reményeket fűznek ehhez.

Az egyetemi tanár színjátéknak nevezte, hogy Bajnai Gordont függetlenként próbálják beállítani, mert ha valaki őt támogatja, az csak a szocialista párt. Pozsgay Imre úgy véli, Bajnai is annyi terhet visel, mint az egész párt, amely mögéje állna. Az MSZP-nek nincs olyan gondolata, amellyel magához ragadhatná a közvéleményt és a szavazópolgárokat.

Szerinte a baloldalon nincs olyan karizmatikus személy, aki esélyes lehetne a 2014-es választásokon. „A baloldal kommunikációja nagyon leegyszerűsített, mert ahelyett, hogy a programjukra koncentrálnának, csak két dologgal foglalkoznak, az egyik, hogy nem felelősek semmiért, amit maguk mögött hagytak a nyolc év alatt, és hogy nem felelősek semmiért, amit a mai kormány tesz. Az egész kommunikációjuk a választópolgárok feledékenységére épül, de egy egész ország nem lehet hülye, hogy ne lássa, és ne vegye észre, hogy mi történt és mi történhetne” – tette hozzá.

Az egyetemi tanár úgy látja, Gyurcsány Ferenc neve újra felmerülhet a választásoknál, de álláspontja szerint a mostani kormánynak van a legnagyobb esélye újra a győzelemre 2014-ben.

Pozsgay Imre a rendszerváltás előtt több politikai funkciót töltött be, a többi között főtitkára volt a Hazafias Népfrontnak, illetve minisztere a Grósz Károly, majd a Németh Miklós vezette kormánynak. Frakcióvezetője volt néhány hónapig az első szabadon választott Országgyűlés szocialista képviselőcsoportjának. Azóta egyetemen tanít, valamint részt vett az új alaptörvény kidolgozásában. Nemrégiben főszerkesztője lett a magát függetlennek valló Stádium című havilapnak.;

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik